7p

A német városban évtizedek óta zöld irányvonal mentén fejlesztenek, és húzzák egyre szorosabbra az emissziós nadrágszíjukat. Az intézkedéseik közül számos egyáltalán nem látványos, mégis, mindent összeadva óriási eredményeket értek el.

A klímaváltozás számos úton teszi majd élhetetlenné a világ városait: olvadó aszfalttal, elgörbülő villamossínekkel, fokozódó viharkárokkal, egyre gyakoribb áramkimaradásokkal és a kánikula okozta halálesetek megszaporodásával jár majd. Itthon mindebből egyelőre annyit érzünk, hogy a nyár legforróbb időszakaiban az épületek és az aszfalt hőmegtartó ereje, valamint az inkább csak díszítőelemnek elegendő famennyiség miatt szinte elviselhetetlen a városi lét. Ráadásul egyelőre nem sok jelét látni annak, hogy az állam, illetve az önkormányzatok jól állnának a megváltozó körülményekre való felkészülésben. Ellenpéldákért azonban nem kell olyan messze menni.

Így teszi élhetetlenné a városokat a klímaváltozás - és így készülhetünk fel rá

Guten Morgen, Deutschland!

Berlin múlt héten maratoni tárgyalás után elfogadta az ország új klímastratégiáját, melynek értelmében 1990-hez képest 55 százalékkal kell csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat 2030-ig. Teszik ezt a szén-dioxid-kibocsátás fokozatos beárazásával: az üzemanyagok literenkénti árát 2021-től fokozatosan mintegy 15 centtel (50,25 forint) emelik, ugyanakkor kilométerenként 5 centtel növelik a munkájuk miatt 20 kilométernél nagyobb távon ingázók adókedvezményét. A megújuló energia törvény (EEG) után EEG-hozzájárulásnak nevezett járulék mérséklésével pedig fokozatosan 0,625 centtel csökkentik a villamos energia kilowattóránkénti árát. Az első időszakban, 2023-ig a változtatások 54 milliárd eurós kiadással járnak majd.

A közlekedésben tucatnyi intézkedést irányoz elő az új program, köztük azt, hogy a távolsági járatokra szóló vonatjegyekre rakodó áfát 19 százalékról 7 százalékra csökkentik, és a bevételkiesést a belföldi utakra szóló repülőjegyek árának adóterhének emelésével pótolják. Tervezik még a többi között az elektromos hajtású járművek vásárlását ösztönző támogatási rendszer bővítését, azzal a céllal, hogy 2030-ra a 7-10 millió közötti sávba emelkedjen a német utakon futó elektromos meghajtású járművek száma. A lakásokra és egyéb ingatlanokra vonatkozó szabályozásban a többi között tervezik, hogy a beszerzési ár 40 százalékáig terjedő támogatással ösztönzik az olajtüzelésű kazánok cseréjét modern berendezésekre, és 2026-tól betiltják az olajtüzelésű fűtési technológiák alkalmazását az új épületekben.

Fekete-erdő, zöld város

De van egy város a Fekete-erdő szélén, mely mindezeket utcahosszal megelőzve már évtizedek óta folytat sikeres klímavédelmi törekvéseket, ami kijelölheti az utat további önkormányzatok számára is. Freiburg városvezetése több mint három évtizeddel ezelőtt vett egy éles zöld kanyart, azóta minden új polgármesteri garnitúra az összes rendelkezésére álló eszközzel az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásán dolgozik. Nagy összegeket fektettek a megújuló energiába, életbe léptették Németország legszigorúbb épületenergetikai előírásait, felépítettek egy teljes alacsonyemissziós negyedet, nagyban növelték a bicikliutak és villamosvonalak számát, valamint kiszorították az autókat a belvárosból.

Néhány évtized alatt óriásit nőtt a biciklivel közlekedők aránya Freiburgban. (Forrás: Depositphotos)
Néhány évtized alatt óriásit nőtt a biciklivel közlekedők aránya Freiburgban. (Forrás: Depositphotos)

Mindennek eredményeképpe a 230 ezres városban 1992 óta több mint 37 százalékkal esett az egy fejre jutó üvegházgáz-kibocsátás, messze jobb eredményt hozva, mint az országos átlag.

"A nagy kihívásokkal, köztük a klímaváltozással, melyeket nemzetközi szinten tárgyalnak - ezekkel végül helyi szinten is kezdeni kell valamit" - mondja Martin Horn, a város 34 éves polgármestere.

"Rajtunk múlik, hogy eldöntsük, új négysávos autóútra költjük a pénzünket vagy egy új villamosvonalra. Sokat tehetünk helyi szinten - mi így jártunk el Freiburgban az elmúlt hosszú évek során."

Egyre szorosabbra húzzák az emissziós nadrágszíjat

A város 1996 elejétől fogva egyre szigorúbb klímacélokat tűzött ki maga elé. Most már 60 százalékkal akarják csökkenteni a Freiburg széndioxid-kibocsátását 2030-ig, ami 5 százalékkal ambiciózusabb az új országos célkitűzésnél. A város a saját klímaprogramját még márciusban fogadták el. Ennek értelmében létesíteni akarnak egy új, 15 ezer fős városrészt, mely teljes egészében emissziómentes lesz. A programban szerepel még egy szénsemleges focistadion, a közösségi közlekedés további bővítése és az autókat illető további szigorítások bevezetése is.

A zöld fordulat az 1970-es években kezdődött a városban, amikor tüntetésekkel sikerült meghiúsítani egy helyi atomerőmű felépítését. Ma a freiburgiak nem azért demonstrálnak, mert túl sokat kell tenniük a klímavédelemért, hanem azért, mert úgy érzik, a város még így sem tesz eleget, mondja a fiatal polgármester.

Sok kicsi sokra megy

Freiburg zöldítésben úttörő magatartásával komoly hírnevet szerzett magának, és évente több mint 200 delegáció érkezik a városba, hogy megvizsgálja a sikeres programot - köztük a világ legnagyobb szénkibocsátású országaival: az USA-val, Kínával és Ausztráliával. A küldöttek egybehangzóan azt tapasztalják, hogy a zöld program sikerességét nem egy-két nagy intézkedés szavatolja, hanem rengeteg szabályozás, melyek közül a legtöbb egészen apró és nehezen észrevehető, együttesen azonban már óriási változásokat eredményeztek.

Az egyik sarokkő a városi közlekedés átszabása volt. Évtizedes kampánynak köszönhetően a városban megtett utak közt a bicikliutak részesedése az 1982-es 15 százalékról mára 34 százalékra emelkedett, miközben az autóval megtett utazásoké 40-ről 21 százalékra csökkent. A belváros java részét gyalogosoknak, kerékpárosoknak és villamosozóknak tartják fent. A parkolóhelyek számát drasztikusan lecsökkentették, az autóutak 90 százalékánál pedig 30 km/órában húzták meg sebességkorlátot. Így már nem éri meg kocsival hajtani a belvárosban: a bicaj vált a leggyorsabb közlekedési eszközzé.

Napelemes tetők Freiburg Vauban városrészében. (Forrás: Depositphotos)
Napelemes tetők Freiburg Vauban városrészében. (Forrás: Depositphotos)

Ami az épületekhez való hozzáállás megreformálását illeti, annak jó példája az új városháza, melyet több mint 2 ezer napelem borít, és így több energiát termel, mint amennyit felhasznál. Ha ez még nem is előírás, az viszont igen, hogy minden városi épületnek minimum emissziósemlegesnek kell lennie. Minden lakos ingyenes látogatást és tanácsadást kérhet az önkormányzat klímaszakembereitől arról, hogy hogyan tudnák csökkenteni otthonuk szénlábnyomát, és a közműszámlákat. A nálunk működő hűtőcsere programhoz hasonlóan pedig Freiburgban is lehet pályázni az elaggott háztartási nagygépek támogatott lecserélésére.

Freiburg zöld elhatározásának legerősebb szimbólumává azonban a Vauban vált. Ez a városközponttól délre fekvő, egykori francia laktanya ma már egy komplett, alacsonyemissziós városnegyed, mely 5500 embernek ad otthont. Az autókat itt is száműzték az utak java részéről, az épületek a lehető legkevesebb hőt sugározzák, és mindenhová napelemeket telepítettek.

A város tehát igyekszik minden tőle telhetőt megtenni a klímasemlegesség eléréséért. A helyi cselekvésnek azonban vannak határai, és ezt a freiburgiak is jól tudják. "A város csak akkor érheti el a klímacéljait, ha országos szinten is helyes szabályozásokat vezetnek be", mondja Sibylle Braungardt, a freiburgi Öko-Institut klímaszakértője.

"Egyedül nem tudjuk megcsinálni."

(Financial Times, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!