6p

A héten fellángoltak a harcok a Közel-Keleten, ám – látszólag paradox módon – ez nem hajtotta fel jelentősen az olaj árát. Sőt, az Mfor Üzemanyagár-figyelő tapasztalatai szerint a hazai diszkont kutakon az árak már a hatósági szint közelébe süllyedtek. A háttérben az áll, hogy a kardcsörtetés ellenére fű alatt felpörgött az olajszállítás.

Az elmúlt hónapokban a laikusok is vélhetőleg megismerték a Hormuzi-szoros nevét, amely a globális olajkereskedelem egyik legfontosabb tengeri átkelője, (békés időszakban) a világ olajellátásának 20-25 százaléka halad itt át.

Az utóbbi napokban több helyen – köztük mértékadó híroldalakon is – megjelent olyan hír, hogy az áthaladó olajmennyiség növekedett, azonban egyre több tanker nem azonosítja magát vagy kikapcsolja az automatikus azonosító rendszerét (AIS) a szoroson való áthaladáskor. Bár az elmúlt napokban tapasztalt olajforgalom növekedésének hátterében több tényező állhat, összességében úgy tűnik, hogy ez Irán és az Egyesült Államok számára is elfogadható megoldás. Még úgy is, hogy közben a felek a héten ismét komolyabban támadták egymást: az USA számos iráni célpontot, míg a perzsa állam öböl-menti amerikai érdekeltségeket.

Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy az elérhető információk alapján az élénkülő forgalom a korábban „lenullázódó” mennyiséghez képest sok, de a háborút megelőző szinttől még nagyon messze van. Az év elején ugyanis még napi 20 millió hordó körüli mennyiség haladt át a szoroson, ami a legrosszabb időszakban 1 millió körüli szintre zuhant. Az utóbbi hetek forgalmáról erősen eltérő becslések vannak, az Mfor Üzemanyagár-figyelő által fellelt források 3-6 millió hordóra becsülik azt. Így a helyzet ugyan érdemben javult, de még nem oldódott meg.

Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az év elején érdemi túlkínálat volt a piacon, így volt „valamekkora mozgástér”. Az is sokat segíthet, hogy közben több ázsiai ország érdemben visszafogta a fogyasztását (például Kínában is jelentősen visszaesett az import, egyes becslések szerint napi 3 millió hordóval kevesebb olajat vásárolnak, mint korábban), míg számos országban vagy térségben – USA, Brazília, Guyana – növelték a kitermelést. Ezzel párhuzamosan a Hormuzi-szorost elkerülő vezetékeket is beüzemelték. Ezeknek köszönhetően összességében pedig már sokkal kevésbé aggasztóak a kilátások.

Nem véletlen, hogy a feldolgozott termékek piacán komolyabb áresés volt globális szinten, és természetesen ez jelentkezett Európában és Magyarországon is. A piaci árak így itthon tovább közelítettek a hatóságilag meghatározott szintekhez (az úgynevezett védett árhoz).

A nemzetközi piacon megfigyelhető árcsökkenés az árak összehasonlításában is visszaköszönt. Az uniós árakat összehasonlító Weekly Oil Bulletin adatai szerint ugyanis ezen a héten 9 olyan ország is volt, ahol az átlagár a magyarországinál alacsonyabb volt, míg egy héttel korábban még csak hat ilyen országot találhattunk.

Ráadásul ezek az olcsóbb országok döntő részben a közép-európai régióban találhatóak. A statisztikák szerint ezúttal öt régiós ország is akadt, ahol a magyarnál alacsonyabb a benzin átlagára, míg egy hete csak két ilyen uniós tagállam volt.

A dízel esetén még kiábrándítóbb a helyzet, hiszen a magyar árak néhány hete még a legolcsóbbak között voltak. Azóta viszont a rangsorban folyamatosan romlik a helyzetünk. A Weekly Oil Bulletin adatai szerint, az egy héttel korábbi nyolc helyett immár 10 olyan országot találunk, ahol a magyarországinál olcsóbban lehet tankolni.

Ami a régiós rangsort illeti, a közelmúltban még a magyar ár volt a legalacsonyabb, most viszont az egyik legmagasabb lett. A heti statisztikák szerint csak Ausztriában és Romániában került többe a dízel, mint nálunk.

„Sokadszor” is jöhet a béke

A háború kitörése óta Donald Trump amerikai elnök folyamatosan azt kommunikálta, hogy konstruktív tárgyalásokat folytatnak az irániakkal és küszöbön áll a békemegállapodás. Ezeket a hangzatos bejelentéseket eddig azonban vagy további tárgyalások, vagy konkrét iráni cáfolatok követték. Így Trump békekötésről szóló bejelentéseit sokan már óvatosan kezelik. De hasonló volt a helyzet csütörtökön is, amikor az elnök előbb szárazföldi offenzívát is belengetett, de végül nem támadott.  

Pénteken ismét optimista hírek jelentek meg, az Egyesült Államok és Irán állítólag már vasárnap békemegállapodást írhat alá. Az iráni állami média azt közölte, hogy a megállapodás tervezete tartalmazza az Egyesült Államok kötelezettségvállalását az olajszankciók feloldására, Irán pedig ígéretet tett a Hormuzi-szoros 30 napon belüli újranyitására. A 14 pontos dokumentum azt is kimondja, hogy a végső tárgyalások csak Irán befagyasztott pénzeszközeinek felének felszabadítása, az ország elleni olajszankciók felfüggesztése és a tengeri blokád feloldása után kezdődhetnek meg. A megállapodástervezet kitér arra is, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek legalább 300 milliárd dollár értékű újjáépítési tervet kellene benyújtaniuk Irán számára.

A Bloomberg pénteken később, a terveket ismerő forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a békemegállapodást már vasárnap aláírhatják Svájcban. Egy napra rá, június 15. és 17. között a világ vezetői a francia Alpokban, Évianban G7-csúcstalálkozóra gyűlnek össze.

Hogy a békekötés valóban megvalósul, az továbbra is erősen kétséges, de a kedvező hírek hatására a Brent olaj ára hosszú idő után pénteken délután 90 dollár alá esett. Ezzel párhuzamosan a feldolgozott termékek (benzin, kerozin, gázolaj) tőzsdei jegyzése is hetek óta nem látott mélypontra került.

A fentiek miatt az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a piaci árak a jövő héten tovább csökkenhetnek. Így akár az is előfordulhat, hogy találunk már olyan diszkont kutakat, ahol a piaci árak – ha csak néhány forinttal, de – a hatósági szint alá csúsznak. A változásokat valamilyen szinten egyébként a kormány már megelőlegezte, hiszen változott a védett üzemanyagárak rendszere. Az árak ugyan nem módosultak, ám csökkent a töltőállomások által elérhető árrés mértéke. Ez ugyanakkor kevésbé lesz releváns, ha a kutak egyébként is normalizálódnak, azaz áraik a hatóságilag meghatározot szint alá kerülnek.

A grafikonok a cikkünk megjelenésekor aktuális adatokat mutatják, ezek azonban később frissülhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG