2p

Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan nem vesz részt a G20-csoport jövőhét elején esedékes csúcstalálkozóján - közölte az indonéz elnöki hivatal egyik alkalmazottja kedden.

Jóllehet "nagy a valószínűsége", hogy Putyin nem vesz részt a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20-csoport idei csúcstalálkozóján, "ez még nem jelenti azt, hogy Oroszország nem képviselteti magát" - közölte Siti Ruhaini Dzuhayatin.

Joko Widodo indonéz elnök meghívta Putyint a november 15-én és 16-án esedékes találkozóra, melyet Putyin, Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó júniusi közlése szerint el is fogadott - írja az MTI.

A jelek szerint nem lesz ott Putyin. Fotó: Depositphotos
A jelek szerint nem lesz ott Putyin. Fotó: Depositphotos

A részvétel pontosítására a Kreml részéről azonban egyelőre nem került sor.

Az indonéz elnök keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy eddig 17 állam vezetőjéről tudják biztosan, hogy részt vesz majd a Balin tartandó találkozón. Widodo szerint ez igen jó arány, hiszen - mint azt újságíróknak elmondta - a húszból általában 17-18 állam vezetője szokott személyesen megjelenni, "ám mivel nem szokványos időket élünk, nagyszerű lenne", ha ezúttal is ennyi vezető venne részt a találkozón.

Több ország, köztük elsősorban a találkozóra meghívott Ukrajna vezetése is nemtetszését fejezte ki az orosz elnök részvételét illetően. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten leszögezte, hogy abban az esetben, ha Putyin jelen lesz a találkozón, Ukrajna lemond a részvételről. Korábban nem csak Zelenszkij, de több nyugati ország is Oroszország kizárását követelte a G20-csoportból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!