2p

Új honlapot hozott létre a MÁV–Volán-csoport, ahol bárki megnézheti, megéri-e vármegyebérletet vagy országbérletet vásárolnia.

A vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott külön honlap (https://www.orszagberlet.hu/) a tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat, valamint a vasúthálózatot. Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni – írja közleményében a MÁV–Volán-csoport.

A portál egyik hangsúlyos eleme, hogy több jellemző, gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait hasonlítja össze az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta. Mindemellett a rendszeresen hosszabb távú, több megyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18 900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben.

Összehasonlíthatóak az árak. Fotó: Wikipedia
Összehasonlíthatóak az árak. Fotó: Wikipedia

A viszonylati összehasonlításokat nemcsak a teljesárú bérletekre kiszámítva mutatja meg a honlap, hanem a nappali vagy esti tagozatos tanulók, illetve a jogszabály szerinti jogosultak 90 százalékos kedvezménnyel váltható bérletek áraival is összeméri a lehetőségeket. A 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vármegyebérletet 945, az országbérletet pedig 1 890 forintért vásárolhatják meg. Az oldalon az eddig felmerült leggyakoribb kérdéseket (GYIK) és azokra adott válaszokat is megtalálhatják az érdeklődők.

A mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől elindul a vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése – áll a közleményben.

A MÁV–Volán-csoport arra biztatja utasait, hogy a weboldalon böngésszék az információkat, hogy a MÁVappban, a pénztáraknál, automatáknál is egyszerűbbé, gyorsabbá váljon számukra a bérletvásárlás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!