2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A KSH szerint 26 százalékkal nőttek a beruházások az első negyedévben.

Az első negyedévében 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A fejlesztések több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 38,0 százalékkal nőttek a beruházások több mint tizedét megvalósító költségvetési szerveknél pedig 27,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi magas bázishoz képest. A gép- és berendezés beruházások 20,5, az építési beruházások 32,4 százalékkal növekedtek.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta: erős évkezdést láthattunk, ebben szerepe van annak is, hogy a bázisidőszak gyengébb volt, 2018 első negyedében ugyanis alig több mint 10 százalékos volt a bővülés. A mostani növekedés egyébként 2017 eleji szinthez hasonló, akkor 29 százalékos ugrást mutat a statisztika.



Cégek, utak, építkezések
Az idei első negyedéves emelkedés nagyrészt a vállalkozásoknak köszönhető, ők 38 százalékkal növelték a beruházásaikat. Az ágazatok közül a feldolgozóiparban 33 százalékos volt a növekedés, elsősorban a villamosberendezés-gyártó vállalatok fejlesztéseinek köszönhetően.

A folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztések - például út- és vasútberuházások - is láthatóak a friss adatokból. Az építési beruházásoknál 32 százalékos növekedés következett be, ami az építőipar kiugró - 48 százalékos - bővülésével is magyarázható. A szállítás és raktározás területén pedig több mint 60 százalékkal nőttek a beruházások. A gépberuházások valamivel az átlag alatti növekedést értek el, de a 21 százalékos bővülés így is erősnek számít.

Óriási beruházás kezdődik a miskolci Bosch gyárban
Óriási beruházás kezdődik a miskolci Bosch gyárban


Lassabb lehet, de így is erőteljes
Németh Dávid szerint lassulhat a beruházási tempó az év hátralévő részében. Egyrészt a folyamatban lévő projektek kifutása miatt, másrészt a magasabb bázisértékek miatt, 2018-ban ugyanis az első negyedév után komolyabb növekedés történt a beruházásoknál.

A jelenlegi kilátások szerint az év egészében a várható lassulás ellenére is bő két számjegyű, 15-20 százalékos bővülésre lehet számítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!