2p

Kivételesen szerdán zajlik a Kormányinfó, ezek a legfontosabb járványügyi bejelentések a Miniszterelnökséget vezető minisztertől.

A negyedik hullám eltérő lesz az előző hullámoktól, hiszen az oltás alapvetően védettséget ad a fertőzés ellen – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy javasolják a harmadik oltás felvételét, különösen a hatvan év feletti korosztály számára.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy

a lezárások politikáját nem kívánják folytatni, mivel Magyarország Európa egyik legszabadabb és legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból.

Ahogy arról korábban is írtunk, a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte január elsejéig, a miniszter szerint ez semmilyen szabadságjogot sem sért, viszont az ország hatékony működtetéséhez szükséges.

Mint mondta, a számok növekedni fognak, azonban a kormány szerint a fertőzések ugrásszerű növekedését nem fogja követni a kórházba kerülők és elhunytak száma hasonló mértékben, hiszel közel 6 millióan már felvették az első oltást, ugyanakkor Gulyás Gergely azt sem zárta ki, hogy a védettségi igazolvány szerepe szükség esetén tovább nőhet.

Gyermekek oltása, kötelező oltások a munkahelyeken

A miniszter végül két kulcstémára is kitért:

  • Jelenleg is tárgyalnak a munkáltatókkal arról, hogy legyen-e lehetőség az alkalmazottakat a védőoltás felvételére kötelezni, az ügyben döntés még nincsen, azonban az igény megjelent és a kormány megérti ezt.
  • Magyarország is rendelni fog a 12 éven aluliaknak adható Pfizer-vakcinákból – ez egyelőre még az engedélyeztetési folyamat alatt áll, azonban Gulyás Gergely szerint miután a legkisebbeknek adható vakcinával nem rendelkezik Magyarország, így mindenképpen szükséges a rendelés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!