2p

Még mindig nincsen gyanúsítottja a Microsoft-ügynek, a rendkívül jól dokumentált, minden bizonnyal a kormány legmagasabb szintjéig érő csalássorozatnak.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-posztjában így fogalmazott:

Na, Polt Péter válaszából kiderült, hogy négy év(!!) után sincsen gyanúsítottja a Microsoft-ügynek, az egyik legjobban dokumentált és legprimitívebb, de a kormány legmagasabb szintjéig érő csalássorozatnak. A legszebb az egészben, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság is az elkövetők között van.

Az ügy azért jól dokumentált, mert az FBI már rég lezárta az ügyet és a Microsoft be is vallotta: közvetítőkön keresztül dupla áron vették magyar állami szervek a szoftvereket és horribilis áron vettek hozzá műszaki támogatást. A hasznot pedig kormányzati szereplők megkenésére fordították.

Hadházy a posztot azután tette közzé, hogy kézhez kapta Polt Péter legfőbb ügyész válaszát azon írásbeli kérdésére, hogy mégis hogy áll a 2019. augusztus 23-án a feljelentésére elrendelt, ám azóta is eredménytelen nyomozás. A képviselő posztjában hozzátette:

Polt válaszából kiderült, hogy már tanúmeghallgatások és lefoglalások is voltak, de gyanúsított nincs. Az ügyészség feltűnően szabotálja az ügyet, évekig vártak például az FBI iratok fordítására. A nyomozás csiga-, de inkább tetűlassú, az EU csalás elleni hivatala, az OLAF  közben már régen lezárta az ügyet (mivel a túlárazott szoftvereket a piszkos Brüsszel pénzéből vették).

Ez a Microsoft-ügy

A 444.hu korábbi cikke szerint a Microsoft Magyarország – ami az amerikai cég leányvállalata – 2013 és 2015 között a szoftverértékesítések árrését növelte, és az így keletkezett többletet „korrupt célokra” használta. A csalássorozat lényege: állami szervek úgy vásároltak Microsoft licenceket, hogy közbeiktattak pár megbízható közvetítő céget, ezeknél pedig akár 40 százalékos profit keletkezett.

Hadházy Ákos teljes posztját itt olvashatja el:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!