2p

Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik - jelentette be a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oltóanyagot csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön. Hozzátette: új oltóanyagok kidolgozása rendszerint éveket vesz igénybe, ám ezúttal néhány hónap alatt sikerült kifejleszteni a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinát.

Hancock nem tett utalást arra, hogy az oltás mikortól lesz tömegesen alkalmazható, csak annyit mondott, a héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik. Elmondta: az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik a vakcina kifejlesztésén.

Az egészségügyi miniszter közölte: a két egyetemnek a kormány 42,5 millió fontot (több mint 17 milliárd forintot) juttat a klinikai próbák finanszírozására. Hancock szerint a brit kormány meggyőződése, hogy az oltás a legjobb eszköz a koronavírus leküzdésére.

Annak, hogy mi lehetünk az első ország a világon, amelyik sikeres oltóanyagot fejleszt ki, olyan óriási előnyei vannak, hogy én ezért hajlandó vagyok mindent megadni - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!