1p

A félkész Tienho űrállomásra utaznak, a tervek szerint három hónapot töltenek majd ott.

Kína három asztronautát küld fel csütörtökön a kialakítás alatt álló űrállomására - adta hírül a kínai sajtó a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) szerdai bejelentésére hivatkozva.

A Sencsou-12 nevű űrhajó a háromtagú legénységet helyi idő szerint csütörtök reggel 9 óra 22 perckor, egy Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta segítségével juttatja fel a Tienho (Mennyei harmónia) űrállomás központi kabinjához.

Egy Hosszú Menetelés 7-es hordozórakéta fellövése a Vencsang űrközpontból 2021. május 29-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/AP/Chinatopix)
Egy Hosszú Menetelés 7-es hordozórakéta fellövése a Vencsang űrközpontból 2021. május 29-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/AP/Chinatopix)

Az űrhajósok, akik közül ketten már korábbi űrmissziókon is részt vettek, három hónapot töltenek majd az űrállomáson, ahol egyebek mellett javítási és karbantartási munkát végeznek. Küldetésük a harmadik abból a tizenegyből, amelyek során a tervek szerint a jövő év végéig kiépülhet az űrállomás és felérkezhet a szükséges rakomány, valamint a legénység.

A Tienho központi elemét április 29-én bocsátották fel, kettőt pedig jövőre terveznek felküldeni. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást 15 éven át akarják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta legénység.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!