Óriási árcsökkenésre nem számítottunk egy héttel korábbi kitekintésünk során, ám a benzinnél és a gázolajnál látott 2-2 forintos vágás így is meglehetősen szerénynek tűnt. A forint dollárral szembeni mozgása alapján ugyanis olcsóbb árak is kialakulhattak volna a magyar benzinutakon.
További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.
Könnyen lehet ugyanakkor, hogy mire a hazai nagykereskedőknél az árfolyamok realizálódnának, addig vagy a forint gyengül, vagy az olajár mozdul el. Pedig a januári vártnál jóval magasabb inflációs adatot követően mindenki számára megnyugtató lenne az üzemanyagárak csökkenése.
Amikor a hazai árak toporgásáról beszélünk, akkor persze nem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetközi piacokon is a kivárás volt jellemző, az uniós piacokon sem láttunk komoly ármozgást. A Weekly Oil Bulletin adatai szerint a hazai árak helyezése ezen a héten sem változott, így most is tíz olyan ország volt, ahol a magyarországinál alacsonyabb a benzin átlagára.
Miután az uniós rangsorban nem változott a magyar pozíció, ez előrevetíti, hogy a régiós helyzetünk is stabil maradt. Közép- és Kelet-Európában ezúttal is öt olyan országot találunk (Bulgária, Csehország, Románia, Lengyelország és Szlovénia), ahol a hazainál alacsonyabb a benzin átlagára.
A gázolaj esetén a hazai árak tradicionálisan magasabbak, mint amit a benzinnél látunk. De nem csak nominálisan igaz ez a megállapítás, hanem uniós összehasonlításban is. A benchmarknak számító Weekly Oil Bulletin adatai szerint az uniós rangsorban, ezúttal is 11 olyan ország volt az EU-ban, ahol alacsonyabb az átlagár, mint nálunk.
Ami a régiós sorrendet illeti, a gázolaj esetén csak megismételni tudjuk, amit a benzinnél is írtunk: a régiós helyzetünk nem változott, Közép- és Kelet-Európában öt olyan országot találunk, ahol a hazainál alacsonyabb a dízel átlagára.
Mi lesz az olajjal és a forinttal?
Viszonylag nyugodt volt a nyersolaj piaca, annak ellenére is, hogy a három hete tartó tőzsdei árcsökkenés megtört és kisebb mértékű erősödést láthattunk az elmúlt napokban. Ugyanakkor a piacon továbbra is a bizonytalanság uralkodik, amely hátterében Donald Trump gazdaságpolitikája mellett a geopolitikai kockázatok állnak. Noha az amerikai elnök továbbra sem tett le a vámok kivetéséről és akár a szövetséges országokat is durva vámokkal kívánja sújtani, ezek bevezetése várhatóan néhány hónapot biztosan csúszni fog. A héten arra utasította az elnök, hogy április 1-ig adjanak az illetékes kereskedelmi és gazdasági szakértők jelentést, mely országok alkalmaznak az egyesült államokbeli árukra vámot, és azokkal szemben milyen kiegyenlítő intézkedések javasoltak.
Szintén Donald Trump ténykedése folytán várhatóan tárgyalások kezdődnek az ukrajnai háború felfüggesztéséről. Nagy kérdés persze, hogy az amerikai javaslat, illetve a lehetséges retorziók kellően erősek ahhoz, hogy mind Putyin, mind pedig Zelenszkij elfogadja azokat, arról nem is beszélve, hogy az amerikaiak Európára próbálnak tolni ennek a békefenntartás és az újjáépítés kapcsán nagyon sok feladatot és költséget, amihez valószínűleg az EU-nak is lesz pár szava. Az olaj árára mindenesetre nyomást gyakorolt a tárgyalások híre, a szakértők ugyanis azzal kalkulálnak, hogy megegyezés esetén az oroszok olaj előtt ismét megnyílnak a piacok, akik megpróbálnak ezzel élni és komolyabb mennyiségű olajat az európai piaca önteni.
Eközben az árak növekedése felé mutató hír volt, hogy a globális olajkereslet napi 103,4 millió hordóra nőtt, ami napi 1,4 millió hordóval haladja meg az egy évvel korábbit – közölték a JPMorgan elemzői pénteken. Ebben az üzemanyagfelhasználást meghaladó mértékben szerepet játszott a fűtési célú felhasználás. Ezt egyrészt a gázárak megugrása, másrészt az elmúlt éveknél hidegebb tél indokolta. A szakértők szerint olyan erős volt az utóbbi időszakban az információk özöne, hogy az ennek ellenére az utóbbi két hétben viszonylag stabilitást mutató olajár kisebb meglepetést jelent.
Hasonló a helyzet egyébként a devizapiaccal is, hiszen ott is az éppen aktuális hírek mozgatják az árfolyamokat. A forintnak jót tett a dollár általános gyengülése, de az ukrajnai háború esetleges lezárása is erősítette a magyar fizetőeszköz árfolyamát. Ezzel szemben viszont ott állnak a borús gazdasági kilátások (például az ismét megugró magyar infláció), vagy az EU-t érintő amerikai vámok kérdése. Így ez is egy nehezen kiszámítható tétel az üzemanyagárak alakulásánál.
Összefoglalva a hétvégi olaj és devizaárfolyamok alapján további 3-4 forintos árcsökkentésnek lenne tere, az Mfor Üzemanyagár-figyelő számításai szerint. Ugyanakkor a piaci mozgások jelenleg meglehetősen hektikusan alakultak, így könnyen lehet, hogy mind a forint, mind az olaj ára néhány napon belül egészen más szintre kerül, ami miatt végül még áremelést látunk a hazai kutakon.
A grafikonok a cikkünk megjelenésekor aktuális adatokat mutatja, ezek azonban később frissülhetnek.