2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A friss közlönyben megjelentek szerint nem csak virtuális ballagásra kerülhet sor, ám szigorú szabályok vannak.

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekre vonatkozó szabályok alól kivételt ad az idei ballagásokra egy most megjelent kormányrendelet. Eszerint a ballagási rendezvény a köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény nyitott, épületen kívüli területein – 2021. május 25. napját követően – megszervezhető, illetve megtartható.

Idén maszkban lehet ballagni (MTI fotó - Kovács Tamás)
Idén maszkban lehet ballagni (MTI fotó - Kovács Tamás)

Ballagási rendezvény esetén a hatályos szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a ballagási rendezvényen a ballagó által meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak. A ballagási rendezvény helyszínére történő belépés rendjét, a nevelési, oktatási intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, valamint az egy ballagó által meghívható, a nevelési, oktatási intézmény területén lévő szabadtéren zajló eseményeire beléptethető meghívottak számát a nevelési, oktatási intézet vezetője állapítja meg.

A meghívottak, valamint a ballagási rendezvény résztvevői orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon kötelesek viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje, áll a kormányhatározatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!