3p

Nem meglepő módon a CEU helyesli, míg a magyar kormány felháborítónak tartja az Európai Unió Bíróságának döntését a magyar nemzeti felsőoktatási törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítéséről.

Elfogadhatatlannak tartjuk a kettős mércét, a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél - mondta el az MTI-nek Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának a magyar felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos, kedden nyilvánosságra hozott ítélete után.

Ez a jogszabály-módosítás Magyarországon csak a Soros György által létrehozott Közép-Európai Egyetemet (CEU) érintette.

A miniszter hozzátette: az Európai Bíróság ítéletét -  mint mindig - Magyarország a magyar emberek érdekének megfelelően végre fogja hajtani. Kiemelte: a magyar szabályozás révén biztosítható, hogy az adott intézmény hallgatói valóban olyan végzettséghez jutnak majd, mint amilyen diploma megszerzését várták. A vonatkozó magyar törvény tucatnyi, Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményt érint, de legtöbbjüknek nem jelentett gondot megfelelni ennek a jogszabálynak - fűzte hozzá.

A felsőoktatási intézmények megfelelő működése végső soron egy ország oktatási rendszerébe vetett bizalom, a felsőoktatási rendszer jó hírnevének a záloga, az annak eredményeként kiállított oklevél pedig ennek a megtestesítője. Nem postaláda egyetemekre van szükség

- hangsúlyozta a miniszter.

Az Európai Unió Bírósága szerint

  • nem egyeztethetők össze az uniós joggal és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által követett joggal azok a Magyarországon bevezetett követelmények, amelyek a származási állammal — a CEU esetében New York állammal — aláírt nemzetközi szerződéshez és az ott folytatott tényleges oktatási tevékenységhez kötik külföldi diplomát kiadó felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységét. Magyarországnak egyenlő bánásmódot kell biztosítania a külföldi és belföldi egyetemek és főiskolák számára.
  • A származási állammal kötött nemzetközi szerződésre vonatkozó követelmény emellett sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját is, mert korlátozza az oktatási intézmények alapításának és működtetésének szabadságát, valamint a tudomány szabadságát.

A CEU is reagált az ítéletre: szerintük a mai döntéssel a lex CEU érvényét vesztette.

A CEU szabadon oktathatja amerikai akkreditációjú programjait Budapesten. Ez egy fontos erkölcsi és jogi győzelem, és óriási győzelem az akadémiai szabadság számára Európában. Bízunk benne, hogy a magyar kormány arra használja ezt az alkalmat, hogy irányt váltson, és visszaállítsa a többi magyar egyetem autonómiáját és szabadságát, beleértve a Magyar Tudományos Akadémiát kutatóintézeteit és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is

- reagált a CEU.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!