5p

Sorrendben negyedszer lett első az Újságírók csapata, megelőzve ezúttal az Országgyűlés válogatottját.

Hatodszor rendezte meg a Parlament Sportegyesület és a HGS PR Ügynökség a Csúcs Kupa közéleti kispályás focitornát vasárnap az ELMŰ Sporttelepen a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottja, a Magyar Újságírók Válogatott, a Magyar Színészválogatott és az Üzletemberek Válogatottja részvételével.

Rendhagyó volt ez a torna a koronavírus járvány körülményei miatt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy a játékosok biztonságban érezzék magukat: először rendezték a tornát szabadtéren, a füves pályán. Lázmérés után léphettek be a résztvevők. Ezúttal elmaradt az ünnepélyes megnyitó, ahogy a csapatok kézfogással történő üdvözlése is. Az öltözőket egy speciális vírusmentesítő sprayer segítségével fertőtlenítették. A játékosok szinte kivétel nélkül szájmaszkban érkeztek a rendezvényre, sokan maszkban tartózkodtak az öltözőben is. Érdekes színfoltja volt a tornának, hogy az egyik csapat kapusa szájmaszkban állt a kapuban és védte végig a tornát.

A kupagyőztes Újságírók csapata
A kupagyőztes Újságírók csapata

Körmérkőzést játszottak a csapatok. Az Újságírók – Antalics Ádám, Borsi Gergely, Borsi László, Borsi Márton, Bódai Balázs, Fülöp Zoltán, Ilku Miklós, Kovács Dénes, Sarkadi Gábor, Selmeczi Richárd, Szörényi Péter – ezen a tornán ellenállhatatlanul játszottak. Két nagyarányú győzelmük után az Országgyűlés csapata ellen elért 2-0-s eredményükkel nyerték meg sorrendben negyedszer a Csúcs Kupát.

Magyar Zoltán az Országgyűlés szövetségi kapitánya erős keretet állított össze azzal a szándékkal, hogy csapata megszakítsa az Újságírók három tornagyőzelemből álló sorozatát. Az ezúttal is taktikailag fegyelmezett Országgyűlés Válogatott egy góllal kerekedett felül az Üzletemberek és a Színészek csapatán, amely után egy szintén kiélezett, döntőnek beillő mérkőzésen két góllal kaptak ki az Újságíróktól.

Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke nemcsak fővédnöke volt az eseménynek, hanem futballozott is a Parlament csapatában. Rajta kívül Pánczél Károly és Varga Szimeon országgyűlési képviselők, Dr. Bácskai János egykori parlamenti képviselő, Brassói Attila a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesi kabinet vezető helyettese, Dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium miniszteri kabinetfőnöke, Dr. Szinay Attila az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára, Szabó Gergő a FIDESZ MPSZ parlamenti frakció titkára mellett ifj. Fekete László, Szondi László és Ungvári János alkották a csapatot. Csampa Zsolt csapatkapitány, a Parlament SE elnöke, a BM helyettes államtitkára a sérülése miatt nem vállalta a játékot, ám a helyszínen szurkolt a csapatának.

Az Országgyűlés csapata
Az Országgyűlés csapata

A Színészek – folytatva a SZÚR-ok 100 éves hagyományát – ismét összecsaptak az Újságírókkal, ám rontottak a statisztikájukon, mert a média munkatársai három góllal bizonyultak jobbnak náluk.  Egyre javuló játékot mutatva a Parlament ellen éppen csak egy góllal, 3-2-re maradtak alul, majd fölényes győzelmet arattak a torna harmadik meccsére elfáradó, a sérültek miatt több új játékossal felálló Üzletemberek ellen. A Nemcsák Károly által menedzselt Színészek csapatában olyan nagyszerű művészek játszottak, mint Balázs Pali, Eichner András, Kiss Zoltán, Szondi Tamás és Varga Miklós. Rajtuk kívül a színházi szakmát képviselték még Pittner József és Tóth Zoltán, a pártoló tagok közül pedig Laklóth Péter és Tenczel Gábor voltak a csapat játékosai.

A Színészek csapata
A Színészek csapata

A Bánfi László, Boldog Péter, Eőry Gábor, Erdős Krisztián, Fejes Tibor, Rácz Roland, Sebestyén László és Szépvölgyi Tibor alkotta Üzletemberek alkalmi csapata csak az első mérkőzésen, az Országgyűlés ellen mutatott taktikus célfutballt. Kontrajátékuk a mérkőzés kétharmadáig veszélyt jelentett az ellenfelüknek, miközben zártan védekezve őrizték a kapujukat, egészen a Parlament győztes góljáig. A következő két mérkőzésükön néhány hiba, eladott labda elég volt ahhoz, hogy egy-egy rosszkor kapott gól eldöntse a mérkőzést az ellenfél javára.

Az Üzletemberek csapata
Az Üzletemberek csapata

A csapatok megszavazták a legjobb játékosukat:

  • Borsi Gergely (Magyar Újságírók Válogatott)
  • ifj. Fekete László (Magyar Országgyűlés labdarúgó válogatott)
  • Szondi Tamás (Magyar Színészválogatott)                         
  • Bánfi László (Üzletemberek Válogatottja)                 
  • A torna gólkirálya Borsi Márton (Magyar Újságírók Válogatott) lett 4 góllal.

A díjakat Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, a torna fővédnöke, Eőry Gábor az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyvezető igazgatója, Fejes Tibor, az E.ON Energiamegoldások Kft. tömeges marketing és értékesítési vezetője, Forgács István az eseményt szervező HGS PR Ügynökség ügyvezető igazgatója és Rácz Róbert az Izsáki Házitészta Kft. kereskedelmi vezetője adták át.

A Csúcs Kupa főtámogatói: E.ON Energiakereskedelmi Kft., MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.

Támogatók: Porsche Hungária Kft., Izsáki Házitészta Kft., Basic Line Kft., Horfer Serleg Kft., TisztaSzoba Program - DELPHIN S8 típusú levegőfürdető

Médiatámogatók: mixonline.hu, mfor.hu, piac és profit.hu, privátbankár.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!