3p

Több Balaton, kevesebb Adria.

Horvátországban ismét meghaladta a kétszázat az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések száma - derült ki a válságstáb keddi jelentéséből. Zágráb nem tervez új szigorításokat bevezetni.

Davor Bozinovic belügyminiszter a horvát közszolgálati televíziónak adott hétfő esti interjújában kiemelte: amíg csak lehetséges, szigorításokat csak regionális szinten hoznak, azokon a helyeken, ahol járványgócok alakulnak ki. A válságstáb egyelőre országos szinten nem tervez korlátozásokat bevezetni, de nem lehet tudni, mit hoz az ősz, ezért nem zárja ki ennek lehetőségét sem - mondta.

A válságstáb hétfőn tanácskozásra hívta a megyei polgári szervezetek vezetőit, az ülést követően közölték: nem lesz új országos leállás, a korlátozások kisebb közösségeket fognak érinteni, hogy a normális társadalmi és gazdasági élet működhessen.

A válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 219-el nőtt a koronavírusos esetek száma, és elérte a 8531-et. Hétfőn még 136 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Két új haláleset is történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 175-re nőtt. A betegek közül 167-en vannak kórházban, közülük kilencen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 2231, a legmagasabb a járvány kezdete óta.

A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 30, utóbbiban 71 embernél mutatták ki a koronavírust.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint hétfőn 21-el, 2686-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 133 maradt. A diagnosztizált betegek közül 17-en vannak kórházban és senkit nem ápolnak intenzív osztályon.

Szlovéniában szeptember 1-jén, Horvátországban szeptember 7-én kezdődik az oktatás. Mindkét országban az általános és középiskolás diákok is visszatérhetnek az iskolákba.

A szájmaszk viselése csak abban az esetben lesz kötelező, ha az intézmények nem tudják biztosítani a kötelező 1,5-2 méteres távolságtartás feltételeit az osztálytermekben.

Az általános iskolákban ugyanakkor sem a tanítóknak, sem a gyerekeknek nem kell maszkot hordaniuk. A nebulóknak mindvégig az osztálytermekben kell maradniuk, csak kísérettel mehetnek ki az illemhelyiségbe, a szünetekben is a tanteremben kell tartózkodniuk, és étkezniük is ott kell.

A két ország oktatási minisztériumának arra vonatkozóan is van terve, ha rosszabbodik a járványügyi helyzet, illetve egy-egy osztályban megfertőződik valaki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!