3p

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket.

Csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder, amely megállapította, hogy a régiókat tekintve már csak a Dél-Dunántúlon fordul elő 1400 forint alatti átlagos fizikai órabér. Ugyanakkor az Észak-Alföld mellett ebben a régióban volt a legnagyobb, 16 százalékot meghaladó az éves szintű növekedés, ami azt jelzi, hogy a legalacsonyabb béreket fizető országrészekben zajlik a felzárkózás az országos átlaghoz. Az átlag felett áll a közép-dunántúli régió 1600 forintos átlagos órabérrel, miközben a mezőnyből továbbra is Budapest és Közép-Magyarország emelkedik ki 1900 forint körüli értékével.

Fotó: depositphotos.com
Fotó: depositphotos.com

Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója közölte: továbbra is kétszámjegyű bérnövekedést tapasztalnak a fizikai munkakörökben, a bérek gyors ütemű változását a munkaerőhiány mellett az első negyedévben a minimálbér közel 20 százalékos emelése is hajtotta. Ez a növekedési ütem várhatóan az egész évre jellemző lesz. A koronavírus kitörésekor tapasztalható rövid megtorpanástól eltekintve a fizikai órabérek növekedésének éves mértéke már hosszú évek óta 10 százalék körül alakult - tette hozzá.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy az idei helyzet mégis komolyan eltér a korábbi évektől: egy olyan kedvezőtlen inflációs forgatókönyv mellett, amelyben a pénzromlás mértéke kétszámjegyű, akár az is előfordulhat, hogy a 10 százalék körüli nominális béremelkedés ellenére a reálbérek csökkennek.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. Közölték, a 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke 2022 első negyedévében átlagosan 7,3 százalékos volt.

Hajnal Péter ügyvezető partner elmondta: a középvezetői szegmensben a járvány első évében gyakorlatilag megállt az átlagbérek emelkedése, tavaly ilyenkor mindössze 1,5 százalékos éves szintű bérnövekedést mutattak ki az érintett körben. Most azonban régen látott ütemben zajlanak a béremelések. A jelenlegi inflációs környezetben arra számítanak, hogy a bérnövekedés 2022 további részében is legalább a 7-8 százalékos szinten marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!