1p

Vagy félháznyi szurkolóban - mikor épp melyik jelent kevesebb embert.

Továbbra sem áll el Japán az olimpia megrendezésétől, most épp azt mérlegelik az illetékesek, hogy 10 ezer főben limitálnák a rendezvényhelyszínek látogathatóságát, illetve félházig töltenék meg a helyszíneket - mikor melyik jelent kevesebb embert. Jelenleg egyébként ennél szigorúbb limit van érvényben a sporteseményekre: félház vagy 5 ezer ember, amelyik épp kevesebbet jelent.

A javaslatot szerdán tárgyalja az ország vírusügyi hatósága. A limit csak a japán szurkolókra vonatkozna, hiszen arról már korábban megszületett a döntés, hogy külföldi nézőket nem engednek be az olimpiára a járványhelyzet miatt.

Bárhogy is döntsenek a vírusügyi szakemberek, a japán olimpiai bizottságnak csak június 20. után lehet beleszólása a dolgokba, akkor jár le a most érvényben lévő veszélyhelyzet.

Japánban eddig 14 ezren haltak meg a koronavírussal összefüggésben, annak ellenére, hogy nem voltak szigorú lezárások. A kedvezőnek mondható adattal szemben azonban az a tény áll szemben, hogy az ország vakcinázási programja nagyon lassan halad, eddig csak a lakosság 5 százaléka kapta meg mindkét vakcinaadagot.

(Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!