2p

De nem kell lemondani a migránsos kérdésekről sem.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik feladata egyetértési pontokat találni a választókkal a kormány által fontosnak ítélt ügyekben, a foglalkoztatás, a családtámogatás és az illegális bevándorlás terén - mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának alakuló ülésén hétfőn, tudósít az MTI. 

Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én. (MTI / Máthé Zoltán)
Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én. (MTI / Máthé Zoltán)


A 444 cikke szerint az Igazságügyi Bizottság meghallgatásán pedig Rogán azt is bejelentette, hogy a fentiek mentén újabb nemzeti konzultációk jönnek. Az első rögtön a demográfiai fordulatról. Ez nem csoda, hiszen a Stop Soros törvény áterőszakolása mellett most a magyar szaporodási kedv begyújtása a kormány legfontosabb feladata. Orbán Viktor még tavaly nevezte ki 2018-at a Családok évének, aztán az áprilisi választási győzelem után beszélt arról, hogy megállapodást akar kötni a magyar nőkkel a népesedésért, illetve friss fordulat, hogy ha önálló tárcát nem is kap a családügy, az eddigi stratégiai kabinet kiegészül vele, így a terület mégiscsak megkapja a maga kiemelt helyét.

Azért a migránstémától sem kell elbúcsúzni, a bevándorlásra vonatkozó kérdéseket is tartalmaz majd a konzultációs levél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!