<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		
MTI

Karácsony Gergely főpolgármester egy szombati, online közvetített rendezvényen kétszer kilenc pontot ismertetett az úgynevezett 99 Mozgalom programjából.

A Párbeszéd, az MSZP és az LMP által is támogatott kormányfőjelölt az első kilenc pontot úgy összesítette, hogy azok jóvátételt jelentenek az elmúlt tíz évért. Hangsúlyozta, ezeknek a pontoknak a végrehajtását azonnal el lehet kezdeni, és viszonylag gyorsan végig is lehet vinni. A főpolgármester megígérte, hogy eltörlik, a "rabszolgatörvényt", és közösen hoznak létre egy új Munka törvénykönyvét. A politikus kiemelte azt az elképzelésüket, hogy a közmunkások is megkapják a minimálbért.

Karácsony Gergely bűnnek nevezte a tankötelezettség korhatárának leszállítását, és közölte: célzott programokat kell indítani a közoktatásból "kiszorított" fiatalok továbbképzéséért. Nemcsak a CEU visszahozataláért kell megtenni mindent, de a magyar felsőoktatás autonómiájának visszaállításának érdekében is - szögezte le. Arra is kitért, hogy felül kell vizsgálni azokat a döntéseket, amelyek elvették a valójában egyházként működő vállalási szervezetektől az egyházi státuszt.

Az állami fenntartású iskolák működtetését vissza kell adni az önkormányzatoknak, és orvosolni kell azt a helyzetet, hogy az egyházi fenntartású iskolák sokkal több állami pénzt kapnak - mondta. Ezt úgy kell megoldani, hogy megemelik az állami iskolák finanszírozását - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Jóvá kell tenni a magyar vidékkel szemben elkövetett bűnöket, és felül kell vizsgálni a földprivatizációs pályázatokat - szögezte le Karácsony Gergely. A miniszterelnök-jelölt arra is kitért, hogy mindenki számára meg akarják nyitni a trafiküzemeltetés lehetőségét.

A nyugdíjrendszer kapcsán sok mindent jóvá kell tenni, de nagyon fontos orvosolni a rokkantnyugdíjasokkal szembeni kártételeket - fogalmazott.

Az újabb kilenc pontra áttérve azt mondta, beszélni kell az elmúlt egy év problémáiról és azok jóvátételéről is.
A kilenc programelemből a legtöbb megvalósítható lenne az uniós helyreállítási alapból - közölte. Karácsony Gergely bejelentette, hogy újraindítási támogatást készülnek nyújtani azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyeknek nagymértékben csökkent az árbevétele a koronavírus-járvány idején. Azt is javasolta, hogy két évig mentesüljenek a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól azok a kisvállalkozások, amelyeknek a bevétele ötven százalékkal csökkent a pandémia idején.

Az álláskeresési járadék folyósítását kilenc hónapra kell emelni, és utólag kárpótolni kell azokat, akik csak három hónapig kapták ezt a támogatást, mert a magyar munkaerőpiacon most nem lehet három hónap alatt elhelyezkedni - szögezte le.

Utólag szintén kárpótolni kell azokat a munkavállalókat, akinek a járvány alatt azért kellett táppénzre menniük, mert máshogy nem lehetett megoldani a helyzetüket - közölte Karácsony Gergely. Szóban nem tért ki rá részletesen, de a beszéd alatt kivetített programpontban azt írták, hogy a járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítik száz százalékra.

Az egészségügyi és a szociális dolgozók fantasztikus munkáját egyszeri támogatással kell megköszönni - mondta a főpolgármester. A kiírás szerint a két ágazat dolgozóinak egyszeri 500 ezer forintos támogatást adnának.

A Párbeszéd társelnöke azt mondta, orvosolni kell, hogy "a kormány elképesztő lyukat ütött az önkormányzatok működésén" az elvett iparűzési és gépjárműadóval. Karácsony Gergely azt is megígérte, hogy eltörlik a különleges gazdasági övezeteket.

"Lehet, hogy a Tiborcz-adót majd átnevezem, és leveszem a z betűt, és akkor nem Tiborcz Istvánról fog szólni, hanem Tiborc panaszát fogja képviselni a politikában" - fogalmazott, amikor az utolsó programpontra tért át.

Az önkormányzatok számára forrást kell találni, ezért a félmilliárd forintnál értékesebb vagyonok önkormányzati megadóztatása helyes dolog - tette hozzá. A járvány és a válság nem egyformán hatott mindenkire, nagyon sok vállalkozás küzd a fennmaradásért, nagyon sok pedig elképesztő módon gyarapodott az elmúlt években - emelte ki.

Akik a járvány idején extraprofitra tettek szert, akik megerősödtek, azoknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a jóvátételi alapot feltöltsék, ezért bevezetik a "Mészáros-adót" is, méghozzá azokra a vállalkozásokra, amelyek az elmúlt év haszonélvezői voltak - mondta Karácsony Gergely.

Ezek azok az első intézkedések, amelyeket a következő kormánynak, "mondjuk úgy, hogy egy következő Karácsony-kormánynak" meg kell tennie, hogy Magyarország újra mindannyiunk közös otthona legyen - szögezte le.

Végül közölte, hogy az elkövetkező hetekben, kilenc területre fókuszálva, bemutatják azokat a további programokat, amelyek szintén Magyarország újraegyesítését szolgálják. A rendezvényen több meghívott vendég is részt vett, közülük az első Sudár Orsolya, a Szikra Mozgalom elnökségi tagja volt, aki azt mondta, hogy a bérek rendezése, a szegénység és lakhatás, valamint a dolgozói jogok olyan kérdések, amelyekre most nem lehet nem politikai választ adni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.