7p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint "simán volt" egyeztetés a kata-törvény módosítását megelőzően. Pedig a reakciók egyáltalán nem ezt tükrözik. 

Parragh László, az iparkamara elnök szerdán reggel a köztévé vendége volt, ahol hosszan beszéltek a kata módosításáról - szemlézte a beszélgetést a 24.hu. Az ötletgazda szerint azért kellene több adót fizetniük a kisvállalkozóknak, mert

"ha azt akarjuk, hogy az utakon a kátyúk be legyenek foltozva, ha azt akarjuk, hogy működjön az ország, hogy legyen közigazgatás, egészségügy, oktatásügy, akkor ennek a terheit valakinek meg kell fizetnie. És ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe." 

Az elnök számításai szerint ugyanis ma már olyan mértékű a visszaélés a katával, hogy a munkavállalók jó 15 százaléka már katás, ez a réteg pedig kikerülte azt a szabályozási rendszert, ami fenntartja az állam működését. Szóba került a társadalmi egyeztetés kérdése is, Parragh szerint ostobaság, hogy ne lett volna. A következőket mondta:

"simán egyeztettek mindenkivel. Az egy másik kérdés, hogy különböző álláspontok mennyiben érvényesültek. Tehát más az egyeztetés, amikor elmondom, hogy a mi a terv és más a megvalósulás, amikor valójában nem az történik, amit én szeretnék. De ilyen értelemben egyeztetés bőséggel volt."

A módosító javaslat megjelenése és elfogadása óta azonban sorra jelennek meg a különféle közlemények, melyek a gazdaság más-más szektorából érkeznek és az új szabályozási rendszerrel szemben súlyos kritikákat fogalmaznak meg. Egyúttal annak komoly veszélyeire figyelmeztetnek. 

Egy csokorba szedtük, kik, miért találják aggályosnak az új törvényt és mit kérnek a kormánytól. 

Tüntetők a Margit-híd pesti hídfőjénél 2022. július 12-én. Fotó: Privátbankár.hu/Mfor.hu
Tüntetők a Margit-híd pesti hídfőjénél 2022. július 12-én. Fotó: Privátbankár.hu/Mfor.hu

Magyar Ügyvédi Kamara

Azt kérik, hogy Novák Katalin köztársasági elnök ne írja alá a törvényt és annak mielőbbi módosítását sürgetik. 

"Az év közbeni változást generáló törvény - amely az ügyvédi hivatást gyakorlókat és az általuk képviselt állampolgárok, mikro-, kis- és középvállalkozások százezreit érint - érdemi szakmai konzultáció nélkül született meg, így sérti a jogbiztonság követelményét".  

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése

Azt szeretnék, ha visszavonnák

„az átgondolatlan, társadalmi vitát és érdemi előkészítést nélkülöző törvényt. Ne tegyék tönkre igazságtalanul alkotó emberek és családok életét a könyvkultúra brutális rombolásával. A közjót szolgáló emberek érdemtelen áldozatai az értelmetlen, cinikus és eredményét tekintve kétséges döntésnek”.

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

Az új törvény "további ellátás-szervezési nehézségeket eredményez" szerintük. 

Magyar Orvosi Kamara

Tiltakozott a kamara elnöksége, és azt kérik, hogy az egészségügy ígért átalakításáig az egészségügyi dolgozók mentesüljenek a kata törvény nem magánszemélyeknek való számlázást tiltó szabálya alól. Úgy vélik, 

„a kata szabályok átmenet nélküli átalakítása az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek kiállítását, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását a rendelőkben és osztályokon”.

Magyar Újságírók Országos Szövetsége

„Tiltakozunk a kormány legújabb intézkedése ellen, amelynek nyomán a parlament rekordgyorsasággal megváltoztatta a kisvállalkozók adószabályait, a katát. E hirtelen döntéssel százezrek – köztük sok újságíró – megélhetését nehezítették meg.” Közölték, a kisadózó vállalkozások (vállalkozók) tételes adóját (kata) leginkább a szellemi szabadfoglalkozásúak – köztük a szabadúszó újságírók – választották, mert így egy kedvezményes, havi fix adó befizetésével, minimális adminisztrációval dolgozhattak legálisan."

A szervezet szerint a döntés alkotmányellenes, mert a vállalkozók között úgy tesz különbséget, hogy annak nincs jogilag és gazdaságilag igazolható alapja. Egyben konzultációt kezdeményeznek.

Pórul járnak a háztartások

A törvény jelenlegi formája alapján a társasházkezelők kénytelenek lesznek többletterheiket a lakókra hárítani, azonnal nőni fog a közös költség. Eddig nagyon sok társasházkezelő így adózott. 

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Elsietettnek és méltatlannák tartják a törvényjavaslatot. Ennek orvoslására további tárgyalásokat javasol az érintett felekkel az adónem kérdésében. Ennek orvoslására további tárgyalásokat javasol az érintett felekkel az adónem kérdésében. Ez magába foglalja az esetleges kivezetés dátumának kitolását és az érintett kisvállalkozói kör további jogszerű és mérsékelt adózási lehetőségének megteremtését, beleértve az adóteher növekedését is. A jelenlegi, elhamarkodott törvényjavaslat napirenden lévő módosítása jogos felháborodást vált ki több százezer vállalkozóban.

Ipartestületek Országos Szövetsége

A benyújtott tervezeten egyáltalán nem látszik a vállalkozói érdekképviseletek véleménye, javaslata, a törvényben nem szerepelnek a vállalkozók érdekei. Mint Németh László, elnök lapunknak elmondta:

"azt látom, hogy a magyar gazdaság szuverenitását jelentő mikrovállalkozásokat bántjuk, azok egy rétegén hajtunk végre megint egy érvágást."

A szakember szerint mindez nem tesz jót a lakosság kiszolgálásának sem, hiszen ma már ott tartunk, hogy a lakosság amúgy is nehéz helyzetben van, hogyha igénybe kíván venni valamilyen szolgáltatást a vállalkozóktól. Németh László szerint a mostani intézkedés tovább csökkenti majd a tevékenységüket folytató vállalkozások számát.

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Észszerűbbé tenné az egyes részletszabályokat, az adónemből kiesők számára pedig társadalmi egyeztetésre alapozva új adónemet kínálna és a bevezetés dátumát 2023-ra módosítaná. 

Music Hungary Szövetség

A meglévő adózási formák nem felelnek meg az alkotóknak és a kreatív iparban dolgozóknak, hiszen ők projektalapon végzik a munkájukat, amely nem felel meg sem a munkaviszonyban, sem a vállalati keretben végezhető tevékenységeknek. Egy-egy megbízás (filmprodukció, turné, előadás, publikáció) időtartama hetekben, hónapokban mérhető, így munkaviszony nem létesül, az elérhető jövedelem azonban alacsonyabb annál, amire cégstruktúrát lenne érdemes felépíteni - fejtik ki.

A közleményben megállapítják, hogy az új kata-törvény ismét visszaburjánzó, felesleges adminisztrációt generál úgy az egyén, mint az állam oldalán, és attól kell tartani, hogy újra növekedni fog az adóelkerülés.

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Ez a törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a nyomorbérüket egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként - írja a PDSZ a nyilatkozatban. A törvény elfogadása esetén a jogalkotó megsérti a kellő felkészülési idő követelményét, amely a jogbiztonsághoz, ezáltal a jogállamiság Alaptörvényben foglalt követelményéhez kapcsolódik. 

Nyelviskolák Szakmai Egyesülete

A katát érintő módosítás a nyelvtanárok egy részét is ellehetetleníti - elsősorban azokat, akik nyelviskolában tanítottak vagy cégeknél oktattak idegen nyelveket. A módosítás sokakat visszaterel majd a feketegazdaságba, sok olyan tanár lesz, aki a jövőben nem tud majd legálisan órákat vállalni, így az egyébként törvényesen működő nyelviskoláknak meg kell majd küzdeniük az egyébként is érzékelhető nyelvtanárhiány súlyosabbá válásával. Az óradíjak még magasabbak lesznek, ami sokakat eltántorít majd a nyelvtanulástól, "ez pedig mind egyéni, mint nemzetgazdasági szinten óriási károkat fog okozni". 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!