3p

Kétszer ad, ki gyorsan ad, tartja a mondás, és ez most különösen igaz azokra a munkaadókra, akik június 30-ig töltik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját.

A megnövekedett keretösszeg és a csökkentett terhek mind a béren kívüli juttatások gyors odaítélése mellett szólnak.

Akár egymillió munkavállalót is érinthet a SZÉP-kártyára vonatkozó friss szabályozás, amely csaknem megduplázza az elkölthető keretet és felére csökkenti a kártyára utalt összeg utáni adóterhet.

A munkáltatónak a 2020. április 22-től június 30-ig tartó időszakban nem kell szociális hozzájárulási adót (szocho) fizetnie a SZÉP-kártyára utalt béren kívüli juttatás után, azaz a jelenlegi adóteher 32,5 százalékról 15 százalékra csökken. Ezzel párhuzamosan a 2020-ban a kedvezményes adókulccsal adható rekreációs keretösszeg 450 ezerről 800 ezer forintra emelkedik, a költségvetési szerveknél pedig 200 ezerről 400 ezer forintra nő.

„A módosításokat követően a legkedvezőbb adózási feltételeket idén akkor érhetjük el, ha éves szinten az eddig kiadott béren kívüli juttatásokkal összeszámolva a szálláshely alszámlára 400 ezer forintot, a vendéglátás alszámlára 265 ezer forintot, a szabadidő alszámlára pedig 135 ezer forintot utalunk június 30-ig” – mutatott rá a változás lényegére Fata László juttatási szakértő, de természetesen a keretösszegeken belül a munkáltatók szabadon dönthetnek a nyújtott juttatás mértékéről.

A szakember szerint érezhető, hogy számos munkaadónál megindult a gondolkodás a juttatások átütemezéséről a kedvezmények hatására. A több mint 24,000 elfogadóhelyen díjmentesen használható – és a vállalatok számára is költségmentesen igénybe vehető – SZÉP-kártya eddig leginkább a nagyobb munkaadók esetében volt szívesen alkalmazott béren kívüli juttatás, de a könnyítések miatt egyre népszerűbb lehet a kis- és középvállalkozások körében is.

Szintén a SZÉP-kártya mellett szól, hogy a különböző alszámlák keretösszegei viszonylag rugalmasan használhatóak fel. Szállásunkért, gyógyfürdő- és strandbelépőnkért a kártya mindhárom alszámlájáról fizethetünk – ráadásul a vendégek helyett 2020. december 31-éig az állam fizeti az idegenforgalmi adót, ezzel is csökkentve a családi üdülések költségét. A szálláshely zsebünkből ugyanígy költhetünk például a hotel egyéb szolgáltatásaira is, míg a vendéglátás alszámlánk éttermekben, gyorséttermekben, munkahelyi menzán vagy akár a most sokak által igénybe vett étel-házhozszállításkor is használható. Rekreációs zsebünkből fizethetünk egészségügyi szolgáltatásokért, belépőkért, sport, szabadidős és wellness programokért, de akár idegenvezetésre és szálláshely-szolgáltatásra felhasználhatjuk. Fata László további pozitívumként említette, hogy kimondottan hosszú ideig elkölthető a SZÉP-kártyára utalt keretösszeg, és költségmentesen fizethetnek vele az éttermekben, szálláshelyeken vagy a különféle szolgáltatásokért.

A SZÉP-kártya a kedvező adózási feltételek mellett tehát akár a meglévő dolgozók ösztönzése, akár az új munkaerő toborzása során egyaránt testhezálló eszköz, hiszen kedvezményes béren kívüli juttatásként jelenlegi étkezésük vagy későbbi utazási terveik támogatására is használható, ezzel értékesebbé, vonzóbbá tehet egy munkahelyet a versengő munkaerőpiaci ajánlatok között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!