Manapság aligha lehet más az első kérdés, mint az, ami két ember találkozásakor elhangzik: elkapta a koronavírust?
Nem és szerencsére a családom egyetlen tagja sem. Pedig a legnagyobb fiam a mindennapjait az uszodában tölti, míg édesapám, Fecsó már a 90. évét tapossa, vagyis a legveszélyeztettebbek közé tartozik.
Vélhetően a fél világ háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitányként ismeri, az talán kevésbé köztudott, hogy „civilben” állatorvos. Szakmabeliként hogyan látja a járvány eddigi kezelését?
Az első perctől nem értettem, hogy Rusvai Miklós kollégámon, egyetemi csoporttársamon kívül miért nem támaszkodtak az illetékesek az állatorvosok véleményére. Pedig a járványtan nálunk sokkal fontosabb tantárgy, mint az orvoslásban. Járvány szerencsére régen volt, ezért manapság az a munkamegosztás, hogy az orvoslás gyógyít, az állatorvos pedig megelőz. Például a kutyáknál, amelyek évente több betegség ellen is kapnak védőoltást. Ebből kifolyólag nekünk, állatorvosoknak sokkal nagyobb a praxisunk egy járvány elhárításában. Azt, hogy mindezek ellenére mégsem kérdezték meg a kollégáimat, a védekezés egyik kritikus pontjának tartom.
Ez tulajdonképpen összefügg a másik problémával: a vírussal szembeni ellenlépéseket 2020 márciusa helyett már 2019 decemberében meg kellett volna tenni, amikor megjelent a járvány Kínában. Ha 3-4 hónappal hamarabb kapcsoltunk volna, akkor kényelmesen, olcsón lehetett volna venni maszkot, lélegeztetőgépet és az egyéb eszközöket.
Szavaiból arra lehet következtetni, hogy oltáspárti.
Az nem is lehet vita tárgya, hogy oltani kell. Ugyanakkor a rengeteg vita és a számtalan, úgymond botcsinálta szakember hitelesnek tűnő mondatai megrendítették az emberek bizalmát, miután belengették nekik, hogy az oltást követő 48 órában komoly reakciók léphetnek fel.
Azt miért nem kérdőjelezi meg senki, szükség van-e a kisgyerekek védőoltására? Mindenki emlékezhet arra, hogy amikor azokat annak idején megkaptuk, előfordult, hogy egy-két napig otthon kellett maradnunk, mert a szervezet immunreakciója például magas testhőmérsékletet okozott. Ám ezen kívül semmilyen probléma nem merült fel és az oltással életünk végéig védve leszünk az omniózus betegség ellen.
Mivel e szakterületen tájékozottabb vagyok, mint a mérnökök, tudom, hogy egy oltás mit csinál a szervezetben: a betegségtől véd. Még ha „csak” 95 százalékban is. Hiszen ahhoz szerencse is kell, hogy valakin oltás nélkül is gyengén menjen át a vírus. Ahhoz pedig szerencsétlenség, hogy az oltás ellenére erősebben kapja el azt.
Kétségtelen, hogy a járvány gyors terjedése miatt most nincs elég idő a kísérletezésre. De az, hogy például a Pfizer 40-50 ezer emberen kipróbálta a vakcináját, már kellően magas szám. A Floridában élő egyik barátom önként jelentkezett a tesztelésre, no nem azért, mert nem volt 20 dollárja a vakcinára, hanem azért, mert tudta, olyan szerrel nem fogják beoltani, amitől meghal.
És az számít, hogy egy vakcina amerikai, orosz vagy kínai?
Szerintem nem. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy a gyerekeket milyen gyártmányú vakcinával oltják be. Mint ahogy az állatorvostól sem azt kérdezi meg a gazdi, hogy holland, német vagy amerikai oltást fecskendeznek a kutyájába vagy a macskájába, ami egyszerre több betegség ellen fog védeni, hanem csak azt, hogy „mennyivel tartozom doktor úr”? Mindenki bízik ugyanis abban, hogy a védőoltás azért van, hogy a betegség ellen védjen. Most még mindenki tudja, milyen különbségek vannak az egyes vakcinák között, tíz év múlva viszont már senki nem fog ezzel foglalkozni, mert vagy háromszáz oltóanyag lesz a koronavírussal szemben.
Egyetértett a korlátozások időzítésével? S mikor kezdene enyhíteni?
A korlátozásokat én fegyelmezetten betartottam. Ha mindenki így tett volna, akkor ad abszurdum a vendéglátó-helyeket is lehetett volna tovább üzemeltetni, fele asztalszámmal, nagyobb távolsággal és nem lett volna ilyen súlyos az őszi második hullám. Ebből következően csak akkor tartom elképzelhetőnek a nyitást, ha mindenki fegyelmezett lesz. Nekem az utóbbi időben volt lehetőségem több olyan vízilabda-meccsen is részt venni, amelyen nem lehettek jelen nézők, de még így is csak minden harmadik helyre lehetett ülni. Szerintem ki lehetne bírni, ha csak harmadannyian lehetnének a sporteseményeken, mint a járvány előtt, de legalább már lennének nézők, természetesen maszkban.
Egyesek a szurkolók hiányának tudják be, hogy a Covid kitörése óta meglehetősen furcsa eredmények születnek, szinte az összes sportágban. Hogy kedvenc angol focicsapata példáját említsük, míg a Manchester United idegenben verhetetlen, addig a hagyományosan oroszlánbarlangnak számító Old Traffordban már többször is kikapott, többek között a Premier League sereghajtójától. Valóban a zárt kapuk lennének ennek az okai?
A járvány miatt kétségtelenül fals eredmények születnek. De alapvetően azért, mert a Covid miatt alapemberek akár hónapokra kieshetnek, s az edzésbe állásukat követően is viszonylag hosszabb időbe telhet, amíg visszanyerik a formájukat. Ez a sportteljesítményt sokkal jobban befolyásolja, mint az a fél-egy gól, amit hazai pályán a közönség jelenthet. De azért már láttunk arra is példát, hogy hazai pályán a közönség bénítani is tud.
Éppen az ön szövetségi kapitánysága alatt.
Valóban, azt az elődöntőt, amelyet semleges pályán megnyertünk, idehaza elveszítettük. A közönség ugyanis nagy lendületet tud adni, ha jól megy a csapatnak, de ha nem, akkor pluszteher, hogy nemcsak a saját eredményedért játszol, hanem a többezer ember öröméért is.
De különösen az angol futballban én már régóta nem érzem, hogy sokat számítana, egy csapat otthon vagy idegenben játszik. Az idegenben játszó gárdák annyira felkészítettek pszichésen, hogy nem érzékelik, pontosan hol is van a meccs, ugyanúgy a maximumukat tudják nyújtani, mint odahaza.
S mennyire más az edző szerepe egy játékos, vagy csapat pszichés felkészítésében járvány idején?
Szerencsére ebben nincs tapasztalatom, hiszen már 2012 óta nem edzősködöm. Ám úgy gondolom, ha most lennék edző, akkor arra hívnám fel a játékosaim figyelmét, hogy a soron következő ellenfél hasonló körülmények között készül, mint mi, vagyis azt sulykolnám, e tekintetben nem vagyunk hátrányos helyzetűek.
Inkább azt látom problémásnak, hogy amikor egy játékosnál elhúzódik a koronavírusos fertőzés, akkor esetleg három-négy kiló izmot elveszít.
A hirtelen leromlott erőállapotot visszanyerni csak hirtelen lehet. Csakhogy ezt a sportorvosok most nemigen támogatják, ennélfogva nagyon türelmesnek kell lennie annak, aki elkezd a saját tudása 40-50 százalékán teljesíteni, mivel nem tud mást tenni: játszania kell. Ezt nehéz lehet lelkileg feldolgozni, s ebben biztosan kell a játékosnak támogatás az edző részéről.
Van olyan pólós, aki alighogy kikecmergett a vírusból, s elkezdte visszanyerni a formáját, ismét elkapta a betegséget. Gondoljunk bele, hogy ilyen szituációban milyen nehéz mind a játékos, mind az edző helyzete.
A járvány előtt rendszeresen tartott vállalatvezetőknek előadásokat. Ezek a Covid kitörése után is megmaradtak? Ha igen, változott a fókusz?
Sokkal kevesebb felkérést kaptam a járvány alatt, de ez talán érthető. Mint ahogy az is, a tematika annyit változott, hogy az előadás csaknem felét a pandémiával kapcsolatos helyzet értékelése vitt el – ahogy a mi interjúnk tartalma is eltér egy „békebeli”-től. Holott én általában nem abból a szempontból szoktam érdekes lenni, hogy mit gondolok a Covidról.
Hanem a vízilabdáról. Ezt oktatja a Testnevelési Egyetemen is, köztük olyanoknak, akik az ön irányítása alatt lettek olimpiai bajnokok. Könnyebb őket tanítani, vagy éppen nehezebb?
Éppen most államvizsgázott a 2008-ban Pekingben győztes Varga Dániel meg Németh Zsolt, aki Európa-bajnok. Együtt tanulunk. Beteszünk egy friss meccset, elemezzük. Eljutunk oda, hogy gyerekkorban hogyan kellene tanítani egy bizonyos lövést, milyen rávezető gyakorlatok vannak, mennyire lesz ez neki hosszú távon az erénye.
A mai vízilabdában a legérdekesebb a kész játékosok repertoárjának bővítése. Ezzel az utolsó szövetségi kapitányi éveimben sokat foglalkoztam. Vannak olyan játékosok, akiket hiába versenyeztetünk a bekerülésre várókkal, megtartják stabilan a helyüket. Ez esetben a csapat nem erősödik, csak akkor, ha ő tovább javul, viszont ő ebben nem annyira motivált, hiszen nem tudják kiszorítani. Ha ilyenkor adunk neki külön feladatot, olyat, amelyben még nem a legjobb, vagy amilyet még nem tud, például elsajátíthat egy-két, általa addig nem ismert lövésfajtát, akkor a játékos értéke növekszik. Amennyiben ezt 13 játékosból 6-7-nél elérjük, akkor a csapat úgy is tud erősödni, hogy nem cseréltünk egy tehetségesebbre egy nem annyira tehetségest, hanem a meglévőt fejlesztjük tovább.
Ez például egy olyan összefüggés, amely nemcsak a vízilabda, illetve a sport világában, hanem azon kívül, például egy vállalat életében is többletértékeket hozhat – s ez független a járványhelyzettől.
