5p

Nem bonyolít Magyarország túlzottan nagy külkereskedelmi forgalmat a tálibok által elfoglalt Afganisztánnal, érdekesebb exportált és importált tételek azonban vannak a listán. Mit gondol, milyen termékek ezek?

Az elmúlt napok hírfolyamát egyre nagyobb mértékben foglalták el az Afganisztánban zajló események. Az ország vezetésének villámgyors összeomlása, a tálib hatalomátvétel elképesztő káoszt eredményezett, a kialakult helyzet egyik következménye, hogy a kereskedelmi repülőjáratokat is leállították. Azt illetően, hogy hova vezet majd a tálibok uralma, legfeljebb csak találgatni lehet jelenleg. Arra viszont már most számítani lehet, hogy teljesen átrendeződnek az ország nemzetközi kereskedelmi, politikai, diplomáciai kapcsolatai.

Lapcsoportunk kérdésére, miszerint tudnak-e magyar gazdasági érdekeltségekről Afganisztánban és amennyiben vannak, mit tesznek védelmük érdekében, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján azt válaszolta: nincsenek ilyen érdekeltségek, illetve nem tudnak ilyenekről. 

Kereskedelmi kapcsolatok azonban léteznek a két ország között, még ha alig észrevehető volumenben is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a magyar-afgán külkereskedelmi kapcsolatok elenyészőek, a kialakult helyzet nem fogja túlságosan érzékenyen érinteni a hazai érdekelteket. Ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt öt évben pozitív irányú változás kezdődött el. Az exportunk értéke közel a 2,5-szeresére nőtt 2015 és 2020 között, az Afganisztánnak eladott termékmennyiség súlyra szintén a duplája ma már.

Feldolgozatlan sáfrány (fűszerként) is érkezett Magyarországra Afganisztánból (Fotó: Pixabay)
Feldolgozatlan sáfrány (fűszerként) is érkezett Magyarországra Afganisztánból (Fotó: Pixabay)

Míg 2015-ben 4676 tonna árut adtunk el az országnak 1,7 milliárd forint összértékben, addig 2020-ban már 9900 tonnáról és 4,2 milliárd forintról beszélhetünk. Az azonban nem változott, hogy az exportált termékek csoporját legnagyobb részben járművek és szállítási célú felszerelések tették ki öt éve és most is. Ezen belül is a KSH tájékoztatási adatbázisa szerint a legnagyobb értékben (3,3 milliárd) használt közúti vontatókat értékesítettünk, melyek félpótkocsi vontatására alkalmasak. Mellette hazánk szállított még használt tehergépjárműveket, géprjármű karosszériát, és gépjárművekhez való alkatrészeket, tartozékokat. Vagyis elsősorban a járműgyártás, autóipar az, ahol változást idézhet elő az afgán helyzet. A tranzakciók mérete azonban a teljes piachoz mérten elenyésző, alig pár milliárd forintos megrendelésekről van szó.

A második legnagyobb értékben értékesített termékkategória a gépek és villamossági cikkek, amelynél 176 millió forint volt az eladások értéke. A kategórián belül dízel- vagy féldízel motorokról, belsőégésű motorok alkatrészeiről van szó.

Tavaly a harmadik legnagyobb értékben, 85,8 millió forintért élelmiszer alapanyagokat adtunk el az afgánoknak. A KSH tájékoztatási adatbázisa szerint itt étrend kiegészítőkről, alapanyagokról, adalékanyagokról van szó, ami minimum 1,5 százalékos tejzsír és minimum 5-5 százalék szacharóz- és szőlőcukor-tartalommal bír.

A listán elenyésző értékben és mennyiségben egészen meglepő termékek is szerepelnek, amit tőlünk vett valaki Afganisztánban. Soroljuk is őket:

  • Közel 3 tonnát tesz ki és 4,9 millió forint értéket képvisel az eladott, íjászathoz, víváshoz való felszerelések, játszóterek felszerelése, ródli és szánkó, sporthoz való védőfelszerelés.
  • Kereken 1 tonna a súlya és 782 ezer forint az értéke annak az eladott árunak, mely a körhinta, hinta, és más vásári szórakoztató eszköz, vándorszínház felszerelése kategóriájába tartozik.

Érdekesség, hogy 2015-ben ilyen termékértékesítés nem volt még Afganisztán irányába.

  • 196 ezer forint értékű az eladott a páncél burkolatú, páncéllal megerősített szekrény, páncélláda, páncéllal megerősített ajtó, biztonsági rekesz páncélszobához.
  • Adtunk el némi kárpitozatlan fémvázas ülőbútort is Afganisztánba.
  • 400 kilogrammnyi ékszerutánzat is kellett valahova Magyarországról.

Felszerelést is adhattunk el íjászathoz (Fotó: Pixabay)
Felszerelést is adhattunk el íjászathoz (Fotó: Pixabay)

2015-höz képest egyébként több termékkategóriára sem volt igény 2020-ban Afganisztánban. Így például bőrt és szőrmét, faipari termékeket, lábbeliket sem vásároltak Magyarországról. Szükség volt ellenben már kő- és cementárura, a már említett ékszerutánzatokra, és élő állatokra, állati termékekre is. Utóbbi nem volt más, mint 112 kilogrammnyi házi sertés tarja és karaj, valamint ezek részei szárítva vagy füstölve.

Mi is vettünk néhány dolgot Afganisztánból

Az export növekedésével ellentétben az import értékét tekintve stagnált, mennyiségét tekintve azonban a 2015-ös szint töredékére esett. Akkor 5,3 tonna volt az import mennyisége 20,9 millió forint értékben, 2020-ban pedig már csak 262 kilogramm 20,6 millió forint értékben. Abban nem történt változás, hogy zömében (17-18 millió értékben) gépeket és villamossági cikkeket vásároltunk Afganisztánból.

Ez három nagy termékcsoportot jelentett 2020-ban:

  • LCD-monitorokat,
  • alkatrészeket távbeszélő készülékekhez
  • és hang, képek vagy más adatok vételére alkalmas készülékek (kivéve a mobilokat, tableteket).

Nagyobb értékben vásárolt még Magyarország

  • ízesített teakeverékeket,
  • valamint nem zúzott, nem őrölt sáfrányt,
  • használt ruhát, lábbelit és fejfedőt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!