3p

Megkerülnék szankciós és energiaügyben a kerékkötő magyar és szlovák kormányt, veszélyben az a terv is, hogy az Orbán-kormány megszerezzzen valamit a zárolt uniós forrásokból.

Miután kedden az Európai Bizottság bejelentette, hogy 2027 végéig az orosz energia minden formájának kivezetésére készül az uniós piacról, a magyar kormány Szijjártó Péter révén rögtön hevesen reagált. A külgazdasági és külügyminiszter súlyos, ideológiai alapon elkövetett hibának nevezte a döntést.

Korábban a magyar kormány azzal is fenyegetőzött, hogy amennyiben egy ilyen döntés alól Magyarország nem kap felmentést, akkor hazánk megvétózza az Oroszország elleni szankciók fenntartásáról szóló következő uniós döntést. Hasonlóan nyilatkozott a Robert Fico vezette szlovák kormány is.

Csakhogy a Politico brüsszeli hírlevele szerint az Európai Bizottság energiaügyi biiztosa,  Dan Jørgensen és csapata olyan intézkedéseket készít elő, amelyek nem igényelnek egyhangú döntéseket, hanem egyszerű többséggel is elfogadhatók lennének, miközben lehetővé tennék a gyakorlatban mind az orosz energia kitiltását, mind a szankciók fenntartását. Az intézkedéscsomagban a hírek szerint többek között szerepelne az Oroszországgal kötött szerződések felbontásának lehetősége, valamint a nukleáris üzemanyagra kivetett tarifák is.

Katarína Roth Neveďalová, Fico pártjának EP-képviselője a Politicónak nyilatkozva azt mondta, hogy egy ilyen „megkerülő” megoldás nemcsak a bizottság hatáskörének túllépését jelentené, hanem a bizottság a „tagállamokkal szembeni tiszteletlenségének” jele is lenne.

Egy másik ügyben két EP-képviselő, az Európai Parlament költségvetési bizottságának vezetői,  Johan Van Overtveldt és Niclas Herbst arra figyelmeztették az Európai Bizottság költségvetési biztosát, hogy utasítsa vissza a magyar kormány kérését 600 millió euró (jelenlegi árfolyamon mintegy 242,5 milliárd forint) befagyasztott uniós támogatás feloldására. Szerintük egy ilyen döntés

„nemcsak aláásná az EU pénzügyi érdekeinek védelmét, hanem nem kívánatos precedenst is teremtene más tagállamok számára”.

A figyelmeztetés hátterében azok az aggodalmak állnak, amelyek szerint az Orbán-kormány kiskapuk segítségével anélkül jutna hozzá a főként jogállamisági problémák miatt zárolt uniós kohéziós forrásokhoz, hogy nem teljesíti a feloldásukhoz kötött reformokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!