3p

A szakmai szervezet is azt kéri a termelőktől: szüneteltessék a betakarítást és a beszállítást. 

A legnagyobb léalma felvásárló, az Austria Juice pénteken tette közzé a kezdő felvásárlási árait a léalmára vonatkozóan. A 13 forintos kilónkénti ár arculcsapás a termelők számára, hiszen ez az ár bőven az alma önköltségi ára alatt van. Az áron még a szakmai szervezet is meglepődött, hiszen korábbi prognózisában minimum 20 forintos induló felvásárlási árat jeleztek előre a piaci folyamatok alapján. De a termelési költségek teljes fedezéséhez még ez is kevés, minimum 25-30 forint közötti kilónkénti ár lenne indokolt. 

A FruitVeB és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) vasárnapi közleménye szerint 

"Tény, hogy az Európai Unióban a 2014. évihez hasonló, magas termést várnak (12,6 millió tonna), és Magyarországon is a sokéves átlagnál mintegy 25 százalékkal nagyobb, 730 ezer tonna körüli termés ígérkezik."

Bár Európában magas termést várnak, a kínai ültetvények várhatóan alulteljesítenek idén, ráadásul a tavalyi rosszabb év miatt a sűrítménytárolókban sincsenek felhalmozott készletek.  

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Mindenesetre a szakmai szervezetek a 13 Ft/kg-os léalma árat érthetetlenül alacsonynak, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják. 

"Ez az összeg nagyságrendileg a betakarítás, a rakodás és a léüzembe történő beszállítás közvetlen költségeit fedezi. Minden egyéb művelési költség tiszta veszteségként jelentkezik a termelőnél. Ilyen árak mellett értelemszerűen már önmagában a betakarítás végrehajtása is gazdaságtalan, így a termelő számára más racionális megoldás nem marad, mint a fákon hagyni a termést. (...)A gazdák elégedetlenségét megértjük, és felháborodásukban osztozunk, mert ez az ár már-már a termelő méltóságát megalázóan alacsony. Rövid távon nem látunk más megoldást, mint a betakarítás és beszállítás szüneteltetésével közösen tiltakozni az alacsony árak ellen. Bizonyos, hogy az ilyen helyzetekben csak összefogással érhetünk el sikert. A szabolcsi gazdákkal folyamatosan egyeztetünk, a hétfőre tervezett demonstrációjukon pedig szervezeteink képviselői személyesen is részt vesznek, hozzájárulva ezzel az árak emelkedését szolgáló szakmai egyeztetésekhez".

A felvásárlási ár elleni tiltakozás jeleként már hétvégén elkezdték a Facebookon szervezni a demonstrációt az anarcsi Austria Juice üzem elé. A szabolcsi gazdák közül már 300-an írták alá hétvégén a részvételi szándéknyilatkozatot a Termelői Összefogásban. Céljuk,hogy minimum 25 forintos felvásárlási árat harcoljanak ki. 13 forintért ugyanis szerintük nem kerülhet a feldolgozóba az alma. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!