2p

Minden jel erre mutat. Közben ukrán katonának öltözött oroszokat fogtak el a fővároshoz közel.

A legnagyobb veszély most Kijevtől észak-nyugatra van, ott vontak össze csapatokat az oroszok és páncélos támadásra készülnek a főváros ellen. A legnehezebb nap ma lesz, az oroszok páncélos hadosztálya bármikor elindulhat Csernyigov és Ivankov felől - írta Facebook oldalán a kijevi belügyminiszter tanácsadója.

Gosztomel, Vorzel és Bucs településeknél éles harcok folynak - közölte az ukrán elnök kabinetjének egyik munkatársa. Több orosz helikoptert lelőttek és egy egész teherautó konvojt harcképtelenné tettek, bevetették az úgynevezett Javelin rakétákat is. Péntek délelőtt megerősítették, hogy Kijev felett lelőttek egy SZU 27-es orosz repülőgépet, a pilótát elfogták és most kihallgatják.

Kijev Obolony nevű kerületének határán orosz katonák hatalmukba kerítettek néhány ukrán katonai járművet, majd elvették az ukrán katonák ruháit és ebben haladtak tovább, de az ukrán védelmi erők később ártalmatlanná tették őket - jelentette az UNN ukrán hírügynökség Anna Maljarra, az ukrán védelmi miniszter helyettesére hivatkozva.

Csernyigovnál sikerült megállítani az orosz csapatokat. Vissza kellett vonulniuk a támadó vonal mögé keleti és északi irányban. Sztarobelszk falu közelében az ukrán tüzérség visszaverte az oroszokat és megakadályozta, hogy átkeljenek az Ajdar folyón. Az ukránok szerint az ottani orosz egységek a hátukba akartak kerülni, de ez végül nem sikerült. A Luhanszk megyében lévő Trehizbenka falunál az ukránok kilőttek két orosz tankot és egy páncélozott harci járművet.

Ezt az orosz katonai járművet tették ártalmatlanná (fotó: UNN)
Ezt az orosz katonai járművet tették ártalmatlanná (fotó: UNN)

Közben az ukrán védelmi minisztérium a Facebook oldalán közölt egy fényképet az egyik hadizsákmányról: egy orosz katonai terepjáróról. Hozájutottak orosz katonák neveit tartalmazó fontos dokumentumokhoz is.


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!