Elsőre nem is gondolnánk, de a rágógumigyártók igencsak megszenvedték a pandémia időszakát, hiszen mind a sorra lemondott események és találkozók, mind a kötelező maszkviselés visszavette az ágazat eladásait – világszinten összesen több mint 14 százalékos visszaesést könyvelhettek el az ezzel foglalkozó cégek, azonban a negatív tendencia már korábban elkezdődött. Mi lehet a magyarázat? Az Economist cikke erre keresi a választ.
A „szórakoztató rágcsálás” eredetét hosszú évezredekkel ezelőtt kell keresni, hiszen már az ógörögök is fakérgek nyammogásával szórakoztatták magukat. Az aztékok és a maják a mexikói sapodilla fák ruganyos, gumiszerű, "chicle" névre keresztelt gyantáját rágták – végül ez érkezett meg a korabeli USA-ba a XIX. században, ahol a helyi vállalkozások ízesítve kezdték el árulni rágógumiként. Az alapanyag az 1950-es években változott meg, ekkor a chicle helyét a jóval olcsóbb szintetikus gumi vette át, egyébként ekkortájt vezették be a cukormentes rágógumikat is.
Egy nehezen eladható termék
William Wrigley Jr., a Wrigley’s márka atyja elhíresült mondásában úgy fogalmazott, hogy
rágógumit bárki tud gyártani. Az eladás a probléma.
A kereskedők így kénytelenek voltak igazán a kreativitásuk mélyére nyúlni ahhoz, hogy megtalálják a választ: a rágógumi mindig az, aminek lennie kell. A Kis-Me (a név fordítása gyakorlatilag „csókolj meg!”) márka szlogenje „Far Better Than A Kiss” („Sokkal jobb, mint egy csók”) volt, míg a kifejezetten a női piacra szánt Vassar az egyik legkiemelkedőbb amerikai női egyetem után kapta a nevét.
Bár a rágógumi a második világháborús fejadagokba bekerülve patrióta felhangot is kapott, a gyártók számára az igazi sikert mégis az hozta meg, mikor a rágózás a hatalom elleni lázadás egyik szimbóluma lett – a stigma minden addiginál jobban megdobta az eladásokat abban a világban, ahol az iskolákban tiltották a rágózást, és a fiatal lányoknak azt tanították, hogy nem nőies bekapni egy szemet. Az 1940-es évektől kezdődően Hollywood és az amerikai filmek az egész világban elterjesztették a szokást, és hamarosan a legnagyobb hírességek is büszkén rágóztak – 2004-ben egy Britney Spears által kiköpött rágógumi például 14 ezer dollárért kelt el az interneten.
Az ezredforduló nem sok jót hozott a piacon
A kétezres évek elején aztán csökkenni kezdtek a rágóeladások. Egyes vélemények szerint az okostelefonok elterjedése is szerepet játszhatott a rágógumi népszerűségének visszaesésében, hiszen a boltok soraiban várakozók figyelmét jellemzően telefonjaik terelik el (korábban a rágógumi eladások jelentős részét az unatkozó, várakozó vásárlók impulzus-költései tették ki), de a mentolos cukorkák népszerűségének terjedése, és az e-kereskedelem széleskörben elérhetővé válása is okolható.
A 90-es évek rágózó lázadói átadták helyüket az egészségkultúrának és az organikus ételeknek, ráadásul az évek során a fenntarthatóság iránti igény is egyre hangsúlyosabbá vált – az eldobható, mesterséges, környezetszennyező rágók pedig nem igazán illenek bele ebbe a világba, így az ágazat méginkább bajba került.
Az tehát egyértelmű, hogy a nagy gyártóknak minél gyorsabban megoldást kell találnia arra, hogy hogyan tegyék népszerűvé a rivaldafényből egyelőre kikerülő egykori kedvencet, ráadásul mindeközben új kihívók is érkeztek a piacra: a Simply Gum, True Gum és a Nuud Gum is olyan startupok, amelyek chicle anyagból készítenek lebomló rágókat – a környezettudatos új generáció pedig szívesebben nyúl ezekért.
