2p

Október elsejétől dízelstop van a régió 30 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú városaiban, de egyelőre csak hétköznap, és március végéig.

Közlekedési szigorítás lép életbe hétfőtől a Pó-alföld fedte észak-olaszországi tartományokban a legalacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek forgalmának korlátozásával. Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában egyszerre vezetik be dízelüzemű járművekre vonatkozó tilalmat.

A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térsége. (képünk illusztráció)
A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térsége. (képünk illusztráció)

Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik. A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik: Milánóban reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.

Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti. A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is.    

A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.

A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!