2p

Cél a vasúti járműflotta rendelkezésre állásának javítása.

Mint írták, „az utas- és utazásszám növekedése kihívást jelent a gördülőállomány biztosításában”. A MÁV-csoport vasúti személyszállító vállalata, a MÁV-START Zrt. ezt a kihívást – a használt és új járművek folyamatban lévő és tervezett beszerzése mellett – a meglévő flotta jobb rendelkezésre állásának biztosításával igyekszik kezelni.

A társaság előzetes piaci konzultáció ír ki

„Vasúti járművek rendelkezésre állás alapú karbantartása, nagyjavítása, forgóváz cseréje, balesetes javítása és korszerűsítése” témában.

A piaci kapacitások felmérését célzó konzultáció értéke 950 milliárd forint. Ez keretösszeg, amely a szerződés megkötéstől számított 8 évig biztosíthat fedezetet a járművek teljeskörű karbantartására, nagyjavítására és balesetes járművek javítására.

A vasúttársaság szerint a új karbantartási modell eredményeként egy kézben összpontosulhat a MÁV-START által üzemeltetett vasúti járművek fenntartási rendszere, legfőképpen pedig minden járműtípus esetében növekedhet a rendelkezésre álló üzem- és üzletképes járművek mennyisége.

Az előzetes piaci konzultáció nem kötelezi szerződéskötésre a MÁV-csoportot, pénzmozgással nem jár – jegyzi meg a közlemény. 

Jönnek a kínai mozdonyok?

HVG írt arról csütörtökön, hogy pár hete „előzetes szemrevételezésre” járt Kínában egy magyar küldöttség, amelyben a közlekedési minisztérium, a vasúthatóság és a MÁV részéről is voltak szakemberek, hogy tájékozódjanak a CRRC-mozdonyok beszerzéséről.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője, Lázár János nemrégiben írta alá a CRRC-mozdonyok magyarországi hatósági engedélyeit, ez jelentősen gyorsíthatja a további beszerzéseket.

A minisztérium 20 tolatómozdony beszerzését tervezi a MÁV számára, darabonként 3-4 milliárd forintért, így legalább 60 milliárd forint szükséges a kínai gyártóknak benyújtandó igényhez.  További részleteket itt talál >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!