2p

Elrejtett egy fontos módosítást a kormánypárt egyik képviselője a parlament gazdasági bizottsága által most jóváhagyott törvénytervezetben: mégpedig a rozsdaövezeti lakások állami támogatásáról.

A parlament gazdasági bizottsága a napokban zárt le egy nagy módosítócsomagot, amiben egyebek között az Szja törvényt kiegészítenék az új építésű lakásokra vonatkozó résszel. A csomagot Bánki Erik fideszes képviselő jegyzi. Eszerint immár a rozsdaövezeti akcióterületeken kialakított lakásokat megvásárlók is adómentességre lennének jogosultak.

A rozsdaövezeti új lakások állami támogatása is adómentes lehet (fotó: Mester Nándor)
A rozsdaövezeti új lakások állami támogatása is adómentes lehet (fotó: Mester Nándor)

A kiegészítés szerint minden lakáscélú támogatás, tehát az önkormányzati esetében is az érintettek jogosultak az adómentességre. A módosítás nevesíti a törvényben eddig is meglévő különféle támogatásokat: ide tartoznak az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó állami támogatások; a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető csok; a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentését magába foglaló támogatások; a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatása; az otthonteremtési kamattámogatás; a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatása. Az új elem az, hogy a kiegészítésben a rozsdaövezeti akcióterületen létesített lakások vásárlása is szerepel a felsorolás végén.

Az elmúlt egy évben a rozsdaövezetekkel kapcsolatban nem történt érdemi fejlemény, noha a kormány már régóta ígérgeti, hogy kijelöli az elsődleges területeket. Erről ebben a videóban részletesen beszámoltunk.

Ezeken szinte azonnal megindulhatnának a beruházások, többnyire lakásépítések. Az ingatlanfejlesztőknek előzőleg belengették, hogy csak itt lesz érvényes az ötszázalékos áfa, így próbálták odacsalogatni őket. Később a kormány mind területre kiterjesztette az ötszázalékos áfát, viszont az itt is érvényes, államilag garantált adómentes támogatásokról nem volt szó.

Elvileg, ha valóban lesznek új lakások a rozsdaövezetekben, akkor a vásárlók nem csupán ötszázalékos áfával számolhatnak, hanem - ha arra jogosultak - azt visszaigényelhetik (ezek köre azonban korlátozott). Ezen felül pedig az állami támogatásokat adómentesen vehetik igénybe, legalábbis a gazdasági bizottság által most elfogadott kiegészítés szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!