4p

Alaposan megkavarja sok iskola vezetését, az immár Európában is terjedő koronavírus. Számos helyen volt ugyanis a múlt héten síszünet, a vezetők pedig némi fáziskéséssel reagáltak.

Körbejárta a magyar sajtót az a hír, hogy egy iskolás csoportot, akik Olaszországban a fertőzéssel sújtott zónából tértek haza, azonnal karanténba küldtek. A hivatalos álláspont, amelyet számos iskola is képviselt, az volt, hogy amennyiben az Észak-Olaszországban, a hatósági intézkedéssel lezárt településeken tartózkodott a gyermek, akkor 14 napig fokozottan kell figyelni az egészségi állapotát. Ez idő alatt a külföldön járt tanulók ugyanúgy látogatják az oktatási intézményt, mint azok a gyermekek, akik otthon töltötték a szünidőt. A fentieket azzal egészítették ki, hogy amennyiben felmerül a betegség előfordulása, a háziorvos, illetve a területileg illetékes járási/kerületi népegészségügyi osztály dönt a további teendőkről, az aktuális eljárásrend szerint.

Érdemes óvatosnak lenni, de néhol a pánik irányít!
Érdemes óvatosnak lenni, de néhol a pánik irányít!

Úgy tűnik, hogy egyes településeken viszont a részben a média által keltett pánik nagyobb hatással van a döntésekre, mint a hatóságok iránymutatása. Információink szerint az egyik Budapest környéki, agglomerációs településen található iskolák (mind az állami, mind az alapítványi) vezetése "megkérte" azokat a tanulókat, akik a szünetet Olaszországban töltötték, hogy egyelőre ne látogassák az intézményt. Az intézmények a szülőkkel (vagy a tanulókkal) kérésként közölték – hiszen valószínűleg ők is tisztában vannak a hivatalos állásponttal -, ám lapunk úgy értesült, hogy "visszautasíthatatlan volt a kérés".

A pánik persze nem csak az iskolákban jellemző, információink szerint számos nagyvállalat kérte arra az adminisztratív területen dolgozó munkatársait, hogy „home office”-ban dolgozzanak. Tudomásunkra jutottak olyan esetek, ha például valakiről kiderült, az elmúlt napokban Olaszországban járt, vagy olyan emberrel került közvetlen kapcsolatba, aki onnan tért haza, akkor a cége "megkérte", hogy a következő napokban ne tartózkodjon az irodában.

Amennyiben Önnel vagy a környezetében mással ilyen történt, kérjük írja meg nekünk a [email protected] címre.

Frissítés: az egyik legnagyobb magyar egyetemről szintén hasonló információk jutottak el lapunkhoz, kérik azokat, akik Olaszországban jártak mostanában, hogy 2-3 hétig ne menjenek be az egyetemre.

Itthon hivatalosan még nincs beteg

Hivatalos tájékoztatót tartott szerda délelőtt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve a kornavírus miatt nemrég felállított operatív törzs vezetője. Gulyás Gergely elmondta, hogy a mai kormányülésen részletesen foglalkoztak a koronavírus kapcsán kialakult helyzettel. Úgy látták, kicsi az esély arra, hogy Magyarországot elkerüli a  vírus, de pillanatnyilag nem tudnak koronavírusos megbetegedésről az országban. 

Eddig két magyar állampolgár esetében bizonyosodott be a fertőzés, ám egyikük sem tartózkodik itthon. Az első magyar beteg a Japán partjainál veszteglő Diamond Princess luxushajó egyik dolgozója volt, míg a második egy Bécsben élő nő, aki Olaszországban kaphatta el a betegséget. Az Ausztriában tapasztalható helyzetről szerdán közölt laptársunk a Pritátbankár részletes beszámolót.

A miniszter kiemelte, hogy a vírus kínai gócpontjából, Vuhanból már hazahoztak minden magyart, aki kérte, és karantént biztosítanak a fertőzött területekről hazaérkezőknek.

Az operatív törzs már januárban felállt, és el is fogadott egy 28 pontos akciótervet, mely végrehajtása folyamatos. A dokumentum a kormany.hu oldalon megtekinthető. Az operatív törzs szóvivője azt is jelezte, a koronavírussal kapcsolatos érdeklődések fogadására indított zöld számra érkező hívások most már a törzshöz futnak be. Láng-Bognár Kinga az operatív törzs vezetője azt is elmondta, hogy ország repterein folyamatos az érkező utasok testhőmérsékletének mérése - eddig egy embernél érzékeltek megemelkedő testhőt, de megállapították, hogy ez nem az új vírus miatt van. A határokon is ellenőrzés folyik, melyet nem rendőrök, hanem "szakemberek" látnak el. Itt kérdőívvel mérik fel, hogy a beérkezők korábban jártak-e veszélyeztetett vagy konkrétan gócpont-területeken.

Az új vírus eddig 41 országban jelent meg, világszerte 81 ezer főt fertőzött meg, és 2762-en haltak eddig bele. Európában 12 halottja van a betegségnek, ebből 11 Olaszországban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!