2p

Újabb intézkedéseket hozott az Operatív Törzs - ezeket vasárnap délutáni sajtótájékoztatón ismertették. 

Mivel a koronavírussal fertőzöttek száma tovább emelkedett, az Operatív Törzs újabb intézkedésekről döntött - jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője. Március 9-étől 0 órától a Milánó és 100 kilométeres körzetéből sem Budapest, sem Debrecen nem fogad repülőket, hétfőn 12 órától Trevisoból sem fogadunk majd repülőket. Az operatív törzs döntése értelmében a kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat vezethetnek be, főleg azért, mert a vírus főként az idős emberekre veszélyes.

(Fotó: depositphotos.com)
(Fotó: depositphotos.com)

Felhívták az iskolák figyelmét arra, hogy az osztálykirándulásokat halasszák el, az egészségügyi dolgozóktól pedig azt kérik, hogy szintén mondják le a külföldi utazásaikat. Egyrészt a saját és környezetük egészségének védelme érdekében, másrészt az egészségügyi ellátás biztonsága érdekében.

7 fertőzött személyt tartanak nyilván itthon, öt külföldi, két magyar állampolgárról van szó. Minden fertőzött beteg esetén zajlik a járványügyi ellátás és a kontaktkutatás.

Szombaton rendőri intézkedésre is szükség volt. A VIII. kerületben két iráni nem akart vizsgálatra menni, majd a rendőrök meggyőzték őket, így önként bevonultak. Lakatos elmondása szerint az irániak nem működnek együtt, így rendőröket kellett hívni azért, hogy ne bántalmazzák az ápolókat, orvosokat, és ne hagyják el a kórházat.

Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára elmondta: ha valaki külföldre utazna, számolnia kell azzal, hogy adott esetben az ottani hatóságok karantént rendelhetnek el. Éppen ezért különösen fontos most, hogy utazás előtt a konzuli szolgálaton regisztráljon, ezen keresztül kaphat konzuli védelmet és segítséget, ha baj történne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!