2p

Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.

A minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett: a koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendelet értelmében minden felsőoktatási intézménynek ismét digitális oktatásra kell átállnia.

Az ITM az érintettekkel egyeztetve frissítette a felsőoktatási intézmények számára kidolgozott eljárásrendet. A közleményben idézték Bódis Józsefet, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta: "a járvány terjedésének lassítása, az egyetemeken, kollégiumokban dolgozók és a hallgatók egészségének védelme mellett fontos cél a képzés folyamatosságának garantálása is".

A minisztérium kiemelte: minden felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kell a járványügyi veszélyhelyzetet kezelő intézményi intézkedési tervvel. A fenntartó minisztérium az intézkedési terveket megvizsgálja, és ha szükséges, további lépéseket kezdeményez.

A kormányrendelet szerint a felsőoktatási intézmények kollégiumai és diákotthonai bezárnak. A rektor saját hatáskörben, a hallgató kérelmére, különös méltányossági okokból, egyedileg dönthet a kiköltöztetés mellőzéséről. A kollégiumban tartózkodás elsősorban a határon túli és külföldi diákok, a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető - írta az ITM.

Kitértek arra is, ha a szakmai gyakorlat, gyakorlati képzés a digitális oktatás keretei között nem szervezhető meg, a résztvevő hallgatóknak, oktatóknak be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket, úgy mint a maszkviselés és védőtávolság megtartása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!