2p

Az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően a járvány miatti válság ellenére a magyar gazdaság ütésállóképessége jó, a fundamentumok - államháztartás, infláció, növekedés, kereskedelmi egyenleg és kamatlábak - stabilak maradtak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

Megjegyezte: az államháztartás GDP-arányos hiánya fokozatosan fog visszatérni a 3 százalék alatti szintre, idén még 7,5 százalék körül lehet. Az államadósság 2021-ben csökkenésnek indulhat, de még 4-5 évnek el kell telnie a 2019. év végi állapot eléréséhez - tette hozzá.

Kovács Árpád hangsúlyozta, hogy az előrejelzései saját véleményen alapulnak, a KT április közepén tárgyalja majd a tavalyi és az idei költségvetés pályáját. Nem zárta ki, hogy gyorsabban növekedjen idén a gazdaság, de elmondása szerint 3,5 százalékos emelkedéssel is "boldog lenne".

A KT elnöke arról is beszélt, hogy a 2010 előtti eladósodás nagymértékben különbözik a mostanitól; akkor a "permanens túlköltekezés" okozta a GDP-arányos mutató elszaladását, most viszont a védekezés költségei emelték meg a rátát. Az emberi életek mentése a papíron jól mutató számoknál sokkal fontosabb - húzta alá, utalva arra, hogy a gazdaság tartalékait vissza kell építeni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!