4p

Némileg megsüvegelendő teljesítmény, hogy az MTVA nem adja fel és fáradhatatlanul gyártja az alig nézett műsorait. Ennek persze ára van és sokan dolgoznak rajta.

Nem kevesebb mint nyolc közszolgálatinak mondott csatornánk van már, de az elmúlt hetek nézettségi adatait átnézve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) változatlanul képtelen olyan tartalmat gyártani a korlátlanul rendelkezésére álló forrásokból, amelyik bekerülne a heti Top 15 legnézettebb adás közé. Kivételt jelentenek a különböző sportesemények, mint a magyar válogatott és a Fradi mérkőzései, valamint a Forma-1 aktuális futamai, amelyek közvetítési jogait horror pénzekért szerzi meg a köztévé, és gyakorlatilag garantált a kiugró nézettségük, bármelyik csatorna is sugározná.

Pedig minden feltétel adott: soha nem látott mennyiségű pénz és ebből finanszírozott személyi állomány. Elvileg idén jött volna a pénzügyi szigor: az MTVA önálló költségvetését 126,6 milliárd forintosra tervezték, ebből 5,5 milliárdot tesznek ki a kereskedelmi bevételek. A főösszeg 3,5 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyinál. Ennek ellenére az állami média idén, az első kilenc hónapban több költségvetési támogatást kapott, mint 2022-ben szeptemberig - derül ki az eredménykimutatásokból.

Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójában. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójában. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Nem utal különösebb megszorításra, hogy tavaly szeptemberig 90,1 milliárd forint állami támogatást kapott az MTVA, idén viszont 94,4 milliárd érkezett a Kunigunda utcai székházba. Ez a pénz 2020-ban 67,6 milliárd, 2021-ben pedig 82,3 milliárd forint volt. Vagyis soha annyi közpénzt nem kapott még kilenc hónap alatt a közmédia, mint az idén, amikor elvileg költségvetési gondjai vannak az Orbán-kormánynak, a gazdaság pedig recesszióban volt, rendkívül magas infláció mellett. Cserébe viszont garantáltan olyan közszolgálati hírek születtek, amelyek szerint például az inflációról mindenki tehet, kivéve a kormányt.

Nagyon sok ember dolgozik azon, hogy a nyolc közszolgálati csatornán összeálljanak a minimális nézettségű műsorok. Évek óta stabilan 2000 fő felett van a foglalkoztatottak száma. Ez messze a legnagyobb stábot jelenti a magyar médiában. Ebbe pedig még bele sem tartoznak a külsős cégek által legyártott anyagok elkészítői. Idén szeptemberben éppen 2082-en ügyködtek belső állományban, ez soknak tűnhet, pedig volt ez több is: például 2022 végén még 2203-an kapták innen a fizetésüket. Ebből következik, hogy a beérkező állami támogatások masszív része fizetésekre megy el: szeptemberig 17,8 milliárd forintot vittek haza a vezetők és a beosztottak.

A legnagyobb tétel persze a dologi kiadásoké: kilenc hónap alatt 47,6 milliárd forintot sikerült elkölteni. A kiadások brutális növekedésében nyilván jelentős szerepet játszott az infláció is, de azért mégis elképesztő, hogy 2021-ben kilenc hónap költségeit még 38,1 milliárd forintból sikerült fedezni. Tehát két év alatt közel plusz 10 milliárd forintra volt szüksége az MTVA-nak.

Persze nemcsak közpénzből él az MTVA, hanem vannak reklámbevételei is, amelyekre amúgy semmi szüksége nincs. Ezek a pénzek csak nagyítóval látszanak a beáramló 94,4 milliárd forint állami pénz mellett, de azért 3,7 milliárd a hirdetőktől is befolyik. Az állami média reklámfelületeit is a Mészáros Lőrinc-közeli Atmedia értékesítőházhoz tartozó Media Services Company Kft. árulja.

Nagyon úgy néz ki, hogy túl sok pénzt kap a közmédia és idén is többlettel fognak zárni. Az év első felében 1,6 milliárd forint nyereséggel végeztek, ez szeptemberig tovább hízott, már 2,8 milliárd forint maradt a tárban. A megmaradt pénzekről utólag mindig a parlament dönt: a 2022-ből megmaradt pénzt például az MTVA-hoz tartozó ingatlanok felújítására lehetett elkölteni, tehát a megmaradt pénzt is az állami média költhette el.

A 2024-es pedig még inkább a pénzbőség éve lesz, legalábbis a közmédiánál. Lapunk is beszámolt róla, hogy nagy az infláció, minden drágul, jövő júniusban ráadásul EP- és önkormányzati választás is lesz. Mindez a közmédia pénzügyeit sem hagyja érintetlenül, az MTVA 15 milliárd forintnál is több pénzből gazdálkodhat 2024-ben, mint idén: 142 milliárdból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!