<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p

A koronavírus-járvány nem csak a higiénia betartásáról, a fegyelmezettségről és a pánik megelőzéséről szól, hanem a soha eddig nem tapsztalt összefogásról és a veszélyhelyzet pozitív hozadékairól. Összeszedtünk pár szívet melengető kezdeményezést. 

Az ENSZ alapítványánál a Facebook-on folyik az a gyűjtés, melyben 10 millió dollárt, átszámítva 3 milliárd forintot szeretnének összegyűjteni többek között a koronavírus terjedésének nyomonkövetésére, a betegek ellátására, a frontvonalban dolgozó orvosok támogatására, valamint vizsgálatok, kezelések, és a vakcina fejlesztésének finanszírozására indítottak. Ha összegyűlik a pénz, a közösségi oldal is hozzátesz ugyanennyit.

A világméretű összefogások mellett Magyarországon is fantasztikus kezdeményezések és önkéntes felajánlásokról érkezik nap mint nap hír. Vannak, akik például használható számítógépeket és laptopokat gyűjtenek, és viszik el a hátrányos helyzetű iskolásoknak, hogy részt vehessenek a távoktatásban.

A járvány összefogta az embereket. Fotó: depositphotos.comA járvány összefogta az embereket. Fotó: depositphotos.com

Sok civil gondol azokra az egészségügyi dolgozókra, akik a harc mezején nap mint nap a legélesebb helyszíneken dolgoznak. Az Etesdadokit kezdeményezés szintén a Facebook-on indult, azért jött létre, hogy a végelenül elcsigázott dolgozóknak ételt és italt jutassunk el, többek között a kifli.hu hetente 100 ezer forint értékben ajánlott fel "szeretetcsomagot" az érintett kórháznak, a komáromi ZAX csokoládéműhely édességeket ajánlott fel, a debreceni Pepito Pizza Bár a helyi kórháznak segít pizzákkal.

Március 16-án 19 órakor meg volt az Első Magyar Karantén Színház premierje a Trip Hajón. A TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.  A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka és Magács László, akik további társulati tagokat keresnek.A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

A Facebookon az Élő közvetítések koronavírus idején oldalon pár nap alatt 57 ezer tag gyűlt össze, valamint hihetetlen kreatív felajánlások. Napi 300-400 poszt érkezik, tehát igen sokan aktívak az otthon töltött idejük alatt is. Van, aki külföldi egyetemek virtuális tananyagait osztja meg, más online színházi előadást ajánl mások figyelmébe, vagy ingyenes jógaórát tart a neten, Farkasházy Réka például minden nap 16.30-kor mesét mond a gyerekeknek, Epres Attila színész felolvas, csak hogy párat ragadjunk ki a rengeteg kezdeményezésből.

A Nosalty elindította az otthon maradóknak Házi menza site-ját, ahol fent van az e heti menü, legalább nem kell azon gondolkoznunk, mit is főzzünk, csak az alapanyagok beszerzésével kell törődni. 

A Streetkicthen csapata is gyorsan reagált a kialakult helyeztre, oldaluk tele van olyan ötletekkel, amelyeket a szobafogságban jól megvalósíthatunk.

Fullajtár Andrea és Bíró Kriszta indította el azt a kezdeményezést, melyben kötelező műveket olvasnak fel a magyartanárok munkáját és a digitális oktatást segítendő. Csatlakozott hozzájuk már Gryllus Dorka, Simon Kornél, Trokán Anna és Trokán Nóra is. Az Onlineotthonoktatás oldalán tették ki felhívásukat.

A Lila Fügénél (alias Havas Dóra) is beindult a Karantén-konyha, érdemes ötleteket gyűjteni itt is. 

Litera.hu Facebook-oldalán meséket, verseket mondanak színészek, szerzők. 

Számos múzeum oldalán volt lehetőség virtuálisan bejárni kiállítótermeiket, de most minden eddiginél több helyen lehet kóborolni. A teljesség igénye nélkül: köztük van például a berlini Pergamon Múzeum, londoni British Múzeum, a new yorki Guggenheim Múzeum, a washgintoni Nemzeti Galéria, a párizsi Orsay Múzeum és Louvre, a szöuli Nemzeti Modern és Kortárs Művészeti Múzeum, az amszterdami Van Gogh Múzeum, a firenzei Uffizi Képtár, de a múzeumok csatlakozása folyamatos. Magyarországon (szintén a teljesség igénye nélkül) a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria.

Virtuális koncertekkel próbálja a világjárvány miatti megpróbáltatásokat könnyebbé tenni több világhírű intézmény is, például a new yorki Metropolitan Opera, vagy a londoni Wigmore Hall. A Budapesti Fesztiválzenekar minden este 19.45-kor kezdődő Karanténestjein online koncertet ad próbaterméből, melyek honlapjukon és közösségi oldalukon is elérhetőek. A MÜPA március 14-én nyitotta meg Médiatárát, ahol többszáz koncert, irodalmi est és előadás érhető el. A Vígszínház VígLlive műsorával közösségi oldalán jelentkezik be minden este. A Magyar Filmadatbázis 100 olyan alkotást gyűjtött össze, melyet ingyenen megnézhetünk a négy fal között. 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.