1p

A problémák miatt kormányzati segítséget kérnek a fuvarozók.

Tragikus a helyzet a munkaerőhiány miatt, ennek több oka is van: járvány, elvándorlás, utánpótlás-hiány, képzés hiánya, finanszírozás hiánya. A magyar fuvarozók pedig nem bírják a versenyt a nyugati bérekkel - mondta az Infostartnak Dittel Gábor, a NiT Hungary fuvarozói érdekképviselet ügyvezető főtitkára.

Számos gond van a szakmában (Fotó: MTI)
Számos gond van a szakmában (Fotó: MTI)

Próbálják ugyan visszacsábítani külföldről a sofőröket, de úgy vélik, hogy kormányzati segítség nélkül nem fog menni - például az utánpótlásképzés terén. 2016-2020 év vége között ugyanis volt mód arra, hogy az akkori OKJ-jegyzékben szereplő tehergépjármű- és autóbuszvezetői képesítést megszerezzék az érdeklődők, államilag finanszírozott felnőttképzés keretében. Ezt a lehetőséget azonban – az érdekképviselet számára érthetetlen okból – megszüntették 2021 elején, pedig az utánpótlásképzés fontos megoldása lehetne a sofőrhiánynak.

"Magyarországon 130 ezer gépjárművezetőre van szükség, ennek 25-30 százaléka hiányzik most. Ez óriási szám" – szögezte le Dittel Gábor.

Hozzátette: emellett a sofőrök átlagéletkora is gond, az ugyanis 50-55 év.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!