Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma immár túl van a tetőzésen, és onnan biztatóan csökkenni kezdett az új esetek száma. A hétfőn reggel publikált adatok szerint 2680 új fertőzöttet azonosítottak.

Míg a múlt hét közepén még jellemzően 5-6 ezer napi új esetről adott számot a koronavírus.gov.hu, a hétvégére már némileg szelídültek a számok. A hétfő reggel publikált 2680 új fertőzött hosszú hetek óta a legkedvezőbb szám. Ezzel, a járvány kezdete óta összesen 753 188 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Érdemes megemlíteni, hogy túl sok tesztet nem végeztek, hiszen azok száma 20 ezer alatt volt, ugyanakkor a pozitív minták aránya is jelentősen csökkent. Az elmúlt hónapban általában 20-25 százalék között szórt a mutató, amely 14 százalék alá csökkent.

Noha fájdalmas, hogy elhunyt 197 többségében idős, krónikus beteg, az mégis jó hír, hogy közel egy hónapja, március 22-én közöltek utoljára 200 alatti halálozási számot. A járvány alatt így az elhunytak száma 25 381 főre emelkedett.

Jó hír, hogy a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 458 212 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 269 595 fő. 8650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 052-en vannak lélegeztetőgépen. Utóbbi két adat esetében ráadásul még csak lassú javulásról sem beszélhetünk, hiszen ezek a számok meghaladják az egy nappal korábbi adatközlés során ismertetett értékeket.

A kormány képviselői rendre a magas átoltottsággal büszkélkednek, ám úgy tűnik a hétvégén meglepően alacsony volt az oltakozási hajlandóság. A most közölt adatok szerint az elmúlt 24 órában 14 425 ember kapta meg a vírus elleni vakcinát. Ennél március 31-én volt kevesebb az oltott, az viszont vélhetőleg egy „félnapos” adat volt, hiszen előtte a hatóságok a 2 milliós értéket kivárva csak délután közölték az aktuális számot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.

 

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.