2019. február 23. 09:05
MTI

Lőszert és lőport is gyártanak majd hosszú távon Magyarországon azokhoz a magyar-cseh fegyverekhez, amelyeket Kiskunfélegyházán állítanak elő - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Az év második felében elkezdődik a sorozatgyártás a kiskunfélegyházi magyar fegyvergyárban. A tervek szerint hosszú távon nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat fognak Magyarországon gyártani, hanem a hozzájuk szükséges minőségi lőport és lőszereket is - tudta meg a Magyar Nemzet. Információik szerint ezzel önállósíthatja majd magát a magyar fegyveripar, amely egyelőre cseh licenc alapján szerel össze fegyvereket a Magyar Honvédségnek, a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek. 

Fotó: MTI Fotó: MTI

Ezekből a fegyverekből eddig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak, erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter számolt be a budapesti Petőfi-laktanyában. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is.

 Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. A cég a cseh Ceská Zbrojovka Exporttal kötött licencmegállapodást. A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesülhet majd. Az üzemben korszerű, NATO-kompatibilis marokfegyvereket, P-07 és P-09 típusú pisztolyokat, Bren 2 típusú gépkarabélyokat és Scorpion Evo 3 típusú géppisztolyokat gyártanak majd. Jelenleg nincs gyártás, csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket. A fegyvergyártás körülbelül kétszáz embernek jelent új munkahelyet - ismerteti a Magyar Nemzet.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a Raiffeisen Bank új ügyfeleknek szóló hitelével a törlesztőrészlet 60 043 forint, a THM pedig 8,38 százalék, de hasonlóan jó ajánlat a K&H kiemelt személyi kölcsön 60 100 forintos törlesztőrészlettel és 8,11 százalékos THM-mel. A Cofidis Fapados kölcsöne 60 299 forintos törlesztőrészlettel és 7,90 százalékos THM-mel lehet a miénk, míg a  Budapest Bank Online Prémium személyi kölcsöne 60 566 forintos havi törlesztőrészlettel és 7,90 százalékos THM-mel vehető fel. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!