3p

Technkikailag a Fidesz-KDNP kétharmada a tét a mai Borsod megyei képviselőválasztáson. Négy településen pedig polgármestert választanak.

Időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében ma, a tisztségért öten indulnak.

A választást azért írták ki a tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, a fideszes Koncz Ferenc .

Az MTI összefoglalója szerint a posztért öt jelölt indul. A szavazólapokon - sorsolás alapján - a következő sorrendben szerepelnek a jelöltek: Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP), Váradi Gábor (független), Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt), Tóth Ádám (független).

A Fidesz jelöltje az elhunyt képviselő lánya, a közös ellenzéki jelölt pedig valójában jobbikos - a Jobbik viszont nem jelölhette őt a Nemzeti Választási Bizottság adminisztratív okokra hozott korábbi döntése miatt. Technikailag ezen a mandátumon múlik a Fidesz-KDNP kétharmada a parlamentben (jelenleg 132 képviselőjük van, a kétharmados többség 133 mandátumot jelent), bár a gyakorlatban függetlenként futó képviselőkre illetve a német nemzetiségi szószólóként a Parlamentben ülő Ritter Imrére is támaszkodhat a kormány. A 2022-es országgyűlési választások előtt viszont érdekes főpróba lehet a mostani szavazás, amikor újra kipróbálhatja az ellenzék az összefogást a kormánypártok ellen.

Az elmúlt hetekben szinte rajzottak a kormánytagok az érintett településeken, jellemzően Hajrá Zsófi! feliratú maszkban adtak át mindent, amit csak lehetett - laptopot, utat, jó hírt.. a képen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselőjelölt a 37-es számú főúttal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. Fotó: MTI / Vajda János

Bíró László is kapott hátszelet: a térségben járt Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Gy. Németh Erzsébet (DK), Schmuck Erzsébet (LMP), Márki-Zay Péter (MMM), VARJU László Újpest-Angyalföld (DK) , Hajdu László (DK), Varga László (MSZP), Szabó Zsolt (Párbeszéd), Mezei Zsolt (DK) és a teljes Jobbik-frakció. A képen Karácsony Gergely főpolgármesterrel látható a jelölt. Fotó: Facebook

Négy polgármester-választás is lesz az országban

Eközben négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. 

Az MTI összeállítása szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Leveleken polgármestert választanak, mert a községet eddig vezető Borsodi László (Fidesz-KDNP) polgármester július végén lemondott posztjáról. A tisztségért egy független jelölt indul.

A megyében Császlón is időközi voksolást tartanak: polgármestert és négy önkormányzati képviselőt választanak, mert a képviselő-testület július 21-én feloszlott. A polgármesteri posztért két független és egy Magyar Munkáspárt-jelölt indul, a négy képviselői helyre tizenegyen pályáznak. 

Győr-Moson-Sopron megyében is két időközi önkormányzati választás lesz, miután júliusban Cirákon és Hövejen is feloszlott a képviselő-testület. Cirákon a polgármesteri tisztségért két független jelölt indul, a négy képviselői helyre heten pályáznak. 

Hövejen szintén két független jelölt szeretné elnyerni a polgármesteri posztot, a négy képviselői helyért pedig nyolcan indulnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!