3p

Ezt Müller Cecília országos tiszti főorvos az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján azért nevezte óriási horderejűnek, mert ezzel lehetőség nyílik a hazai vakcina fejlesztésére, rövid időn belül elérhetővé teszik annak élő és nem élő formáját hazai és nemzetközi kutatócsoportok számára. Vírusellenes szert is elkezdett tesztelni az e célra felállított akciócsoport.

Ma 21-24 óra között a román és bolgár állampolgárok átutazhatnak Magyarországon, 0-5 óra között viszont csak a románok utazhatnak tovább. Ekként reagált az Operatív Törzs arra, hogy az utóbbi napokban torlódás alakult ki Hegyeshalomnál, az osztrák oldalon a Romániába és Bulgáriába tartók leültek az autópályára, és közúti blokádot képeztek, akadályozva ezzel az áruszállítást is.

Lakatos Tibor és Müller Cecília. Fotó: MTI
Lakatos Tibor és Müller Cecília. Fotó: MTI

Ez volt az egyik újdonsága a mai sajtótájékoztatónak, amelyen Lakatos Tibor központi ügyeleti vezető megismételte az Orbán Viktor bejelentése alapján hétfő este kiadott kormányrendelet főbb intézkedéseit.

Ez utóbbi írta elő a rendezvények átmeneti betiltását. Ám az Országgyűlés nem számít rendezvénynek, ezért maga dönt arról, hogy meddig ülésezik – közölte lapunk kérdésére Lakatos Tibor. A másik felvetésünkre pedig azt válaszolta, nem tervezik koronavírus-teszt alá vonni a parlamenti képviselőket.

A ma 50 főre emelkedett fertőzötti létszám kapcsán Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, több százas nagyságrendet is elérhet a megbetegedések száma. Azokra a kérdésekre azonban, hogy a Magyar Orvosi Kamarának ennél magasabb számai vannak, s hogy mekkora ugrás várható, nem kaptunk választ.  Csupán azt tudatosították, hogy a koronavírus nem kizárólag időseket fertőz meg, arról viszont az országos tiszti főorvos nem tud, hogy lenne kiskorú a fertőzöttek között. Ketten súlyos állapotban vannak.

A fertőzöttek kezelése érdekében az egészségügyi ellátórendszert átalakítják. Jelenleg kétezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Újfent felhívta a figyelmet Müller Cecília arra, hogy az idősek továbbra is az átlagnál jobban vigyázzanak magukra, tartsanak szociális, 2 méteres távolságot, ha mégis ki kell lépniük az utcára. A Nemzeti Népegészségügyi Központhoz érkező kérdésekre válaszolva azonban azt is elmondta, hogy a szabadban történő sportolás változatlanul ajánlott azok számára, akik tünetmentesek.

Sok teszt van megrendelve

Az életkorhoz kötött védőoltásokat be kell adni továbbra is, akik ezt kapják, azok – mint az országos tiszti főorvos fogalmazott – úgyis egészséges gyerekek. Az iskolában kapott kampányoltásokat viszont átütemezik a járvány utáni időszakra, emiatt azonban senkit nem ér károsodás, ezek egyébként sem kötelezőek. Müller Cecília szavaiból az is kiderült, hogy az egészségügyi szolgáltatók az alapfeladataik teljes körű ellátására kötelezettek, nemzetgazdasági érdek is, hogy munkára alkalmas minősítések szülessenek.

A daganatos betegek ellátását nem lehet felfüggeszteni az országos tiszti főorvos szerint, szemben egy térdprotézis-műtétettel. Az időszakos szűréseket el lehet halasztani, az apás szülések azonban csak akkor engedélyezettek, ha nincs tünete az apának, és megfelelő védőfelszerelésben támogatja az anyát.

Sok teszt van megrendelve, sokat várunk ettől a héttől, a mobilegységek felállítása folyamatban van – mondta Müller Cecília.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!