3p

22 ezer szerződést már folyósítottak.

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.

Panyi Miklós úgy fogalmazott, az Otthon Start program öt hónap alatt 33 ezer fiatalt segített az első otthonhoz jutásában.

„Ezek nagyon jó számok, ezek nagyon komoly eredmények, és azt mutatják, hogy ez a program a rendszerváltás utáni legerősebb és legsikeresebb otthonteremtési program”

- jelentette ki az államtitkár.

Panyi Miklós rámutatott, további 15 ezer hitelkérelem van elbírálás alatt, és azzal számolnak, hogy havonta körülbelül 5000-5500 hitelkérelmet bírálnak el és folyósítanak a bankok.

Jelezte, számításaik szerint az Otthon Start program egy év alatt 70-80 ezer fiatalt segít az első otthonhoz jutásában.

Közölte, a programban részt vevők átlagéletkora 34 év, az átlagos hiteligénylési összeg pedig 34 millió forint. Hozzátette, a csok plusz szerződések aránya 15 százalék körüli, adóstársként pedig a szülőket 8 százalékos aránnyal vonják be. A 22 ezer folyósított hitelszerződéssel a kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint értékű – emelte ki.

Panyi Miklós a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei adatok kapcsán elmondta, ezer hitelt már folyósítottak és további 500 van elbírálás alatt. A vármegyében az átlagos hitelösszeg 25 millió forint.

„Ez azt is jelenti, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 25 milliárd forintnyi hitelösszeg mozdult meg, és itt is már több mint ezer fiatalnak segítette a program az otthonteremtését”

- mondta.

Jelezte, a vármegyei adatokban azt látják, hogy az ingatlanok 15 százaléka 50 négyzetméter alatti, 60 százalékuk 50 és 100 négyzetméter közötti, további 25 százaléka pedig 100 négyzetméternél nagyobb. Ez azt is mutatja, hogy a programban lehetőség van arra, hogy ne csak az első otthonukhoz jussanak hozzá a fiatalok, hanem olyan otthonhoz, ami akár egy teljes, nagycsaládos életpályán keresztül is otthonukként szolgál – mondta.

A szerencsi járási adatokról elmondta, a 90 befogadott hitelkérelemből már 70 hitelszerződést jóváhagytak a pénzintézetek, összesen 1,3 milliárd forintnyi hitelösszeg „mozdult meg ebben a járásban”.

(MTI)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!