3p

Ez egy "nagy kaliberű, többször bevethető, irányítható rakétarendszer" a diktatúra állami hírügynökségének közlése szerint. A rakétázás ellenére az USA folytatná az atommentesítésről szóló tárgyalásokat - de a Dél-Koreával közös hadgyakorlatokat is.

Újfajta rakétarendszert tesztelt szerdán Észak-Korea, és ezúttal is - akárcsak a múlt heti rakétakísérlet esetében - Kim Dzson Un észak-koreai vezető felügyelete alatt - derül ki a KCNA phenjani állami hírügynökségben csütörtökre virradóra kiadott jelentéséből. 

Kim Dzsong Un felügyelte a kísérletet egy "új típusú, nagy kaliberű, többször bevethető, irányítható rakétarendszerrel", és a teszt igazolta a rakéták harcászati és műszaki jellemzőit, továbbá csapásmérő képességüket. Az új rakétarendszert főszerephez jut a szárazföldi katonai hadműveletekben - írja a KCNA.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerda reggel adott hírt arról, hogy Észak-Korea két rakétát lőtt ki az északkeleti parton fekvő Vonszan közeléből. Mindkét rakéta mintegy 250 kilométert tett meg közel 30 kilométeres magasságban repülve. A fegyvereket mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki. Észak-Korea múlt csütörtökön is fellőtt két rövid hatótávolságú rakétát ugyanonnan, de azok a rakétát ezeknél nagyobb utat tettek meg és nagyobb magasságban.

A múlt héten is egy nappal a kísérlet után adott hírt róla a KCNA, közölte, hogy a Kim Dzsong Un által figyelemmel kísért "új típusú taktikai irányított fegyver" indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival. A Reuters érdeklődésére washingtoni kormányilletékesek azt mondták szerdán, hogy az újabb észak-koreai rakétakísérletek ellenére megtartják a hamarosan kezdődő közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, s a tervek nem változtak.

A múlt heti volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben. A találkozóra azért volt szükség, mert Trump és Kim februári vietnami találkozója után a két fél között megrekedtek a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások.

Észak-Korea legutóbb májusban hajtott végre a múlt csütörtökihez és a szerdaihoz hasonló rakétakísérletet. John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közölte szerdán, hogy a közelmúltbeli észak-koreai rakétakísérletek nem szegik meg azokat az ígéreteket, amelyeket Kim tett Trumpnak, de Phenjannak még közölnie kell, hogy mikor folytatódnak a szakértői szintű tárgyalások az atommentesítésről. "De fel kell tennünk a kérdést, hogy mikor veszi kezdetét a tényleges diplomácia, mikor kezdődnek meg a szakértői szintű tárgyalások az atommentesítésről, mivel Kim Dzsong Un június 30-án megismételte, hogy kész erre. Mi még várunk arra, hogy halljuk ezt Észak-Koreától" - fogalmazott Bolton.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!