2p

Éljen az igazságos elosztás!

A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését segítő pályázat februárban nyílt újra 4,1 milliárd forinttal megemelt kerettel. A most lezárult második forduló eredményeként további 484 társasház vagy lakásszövetkezet valósíthat meg beruházásokat önerő nélkül. A jelentős forrástöbbletnek köszönhetően összesen közel 1100 lakóközösség nyerhetett el 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást – jelentette be csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A népszerű pályázat összesen 9,1 milliárd forinttal ösztönzi radiátorokra szerelt költségmegosztók telepítését a távfűtéses társasházakban. A korszerű eszközök a hőleadás alapján arányosan osztják szét az épület teljes fűtési költségét a lakók között. Az új megoldás az alapterület- vagy légköbméter-alapú eddigi kalkulációhoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé – tette hozzá az EM.

Mint emlékeztettek, a kiírást tavaly 5 milliárd forintos keretösszeggel indították útjára, az első fordulóban 612 projekt kapott támogatást. A novemberi felfüggesztésig összesen 7,6 milliárd forint támogatási igény érkezett be. A rendelkezésre álló forrás nagyarányú megemelésével idén február végén ismét meg lehetett nyitni a pályázatot. A korábban jelentkezőknek csak akkor kellett előző jelentkezésüket visszavonva, módosítva újra benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár a közleményben elmondta:

„a sikeres program több mint ezer társasházban, mintegy 68 ezer lakásban teszi lehetővé, hogy a családok tényleges fogyasztásukhoz igazodva fizethessék távhőszámláikat. A távolról leolvasható költségmegosztók felszerelése egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A támogatott fejlesztések jóvoltából, a pontosabb adatok ismeretében a távfűtött otthonokban élők energiafelhasználása tudatosabbá válhat, rezsiterheik így csökkenhetnek.”

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG