4p

Az internet-előfizetésekből származó negyedévi bevételváltozás számottevően felülmúlta az előfizetésszám bővülését.

A magyarországi mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nő, tavaly a negyedik negyedévben másfélszerese volt az egy évvel korábbinak, 167 petabyte; az adatforgalom 93 százaléka a 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Távközlés, internet, televíziószolgáltatás című, negyedéves ágazati jelentéséből.

A jelentés szerint az internet-előfizetésekből származó negyedévi bevételváltozás számottevően felülmúlta az előfizetésszám bővülését. A 84 milliárd forintos árbevétel folyó áron 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ennek több mint a fele a mobilinternet-hozzáférési szolgáltatásból származott. A mobilinternet-előfizetésekből származó árbevétel 10 százalékkal 46,4 milliárd forintra nőtt a negyedévben.

Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágban működő vállalkozások árbevétele 7 százalékkal 1138 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A cégeknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 10,1 százalékkal 704 ezer forintra nőtt.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A KSH a jelentésében kiemeli: az elmúlt hónapokban a digitalizáció még inkább felértékelődött a koronavírus-helyzet miatt, az internethasználat a mindennapok szerves részévé vált. Az internet-előfizetések száma 2020 negyedik negyedévének végén 10,4 millió volt, 1,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előfizetések több mint 97 százalékát 10 szolgáltató biztosította. A piac koncentrációja tovább fokozódott, miután a szektor egy nagyobb piaci átrendeződésen esett át: szolgáltatók szűntek meg vagy olvadtak be más szolgáltatókhoz.

Tavaly az utolsó negyedévben a mobil- és a vezetékes hálózatból indított hanghívások átlagos időtartama lényegesen meghaladta a korábbi évekre jellemzőt. Egy mobil-előfizetésre átlagosan napi 6,0 perc beszélgetés jutott, ami az elmúlt évek legmagasabb értéke, ebben a koronavírus-járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokások is szerepet játszottak. A mobilhívások ideje tovább emelkedett, ötödével meghaladta az előző év azonos negyedévit. A beszélgetések átlagos ideje újra elérte a második negyedév kimagasló értékét, a 3,6 percet.

A vezetékes fővonalak száma - száz lakosra 32 darab jutott - 2020. negyedik negyedév végén kissé csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Bár a vezetékes hálózatból indított hívások száma tovább csökkent, ugyanakkor a hívások időtartama - a második negyedévhez hasonlóan - jelentősen nőtt. A vezetékes telefonálással töltött idő ugyan csökkenő tendenciát mutatott az utóbbi években, de 2020-at a növekedés jellemezte, amihez a kialakult járványügyi helyzet is nagyban hozzájárult. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő 88 százalékát mobiltelefonról indított hívások tették ki.

A negyedév végén az aktív SIM-kártyák száma közel 12,7 millió volt, 1,3 százalékkal több a 2019. negyedik negyedévinél. (Az előfizetések száma tartalmazza a több mint 1,3 millió darab
M2M-kártyát is, ami az emberi beavatkozás nélküli kommunikációt jelenti.) Száz lakosra 131 előfizetés (a meglévő lakossági és üzleti előfizetések, illetve mobilinternet) jutott. A havidíjas előfizetések aránya évről évre nő, a feltöltőkártyák száma folyamatosan csökken, a negyedév végén már csak a SIM-kártyák 28 százalékát tették ki. Ebben szerepet játszott a feltöltőkártyás előfizetések ellenőrzéséről szóló, 2017 eleji rendelet, amely előírja a kötelező adategyeztetést.

A negyedév végén a televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma 0,5 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, és meghaladta a 3,7 milliót. A televíziószolgáltatás 82 százaléka már digitális technológián történik. Megjegyezték, hogy az előfizetők egyre szélesebb rétege igényli a helyhez nem kötött platformokon is követhető televízióműsorokat, ehhez az igényhez alkalmazkodtak a szolgáltatók: népszerűvé vált a helyhez nem kötött, online tv-szolgáltatás, ami a televízió-előfizetések több mint 10 százalékát teszi ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!