2p

Azonnal bezárható lesz az az üzlet, ahol megsértik a maszkviselési szabályokat, megszűnik a három lépcsős fokozat (ma még figyelmeztetés, majd bírság után jön a bezárás). S míg eddig csak a jegyző rendelhetett el bezárást, addig most már a rendőrség is megteheti ezt. Továbbra is 100 ezer forinttól akár 1 millióig terjedhet a maszkviselési szabályok megsértése miatt kiszabható bírság.

Ahogy az az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján már elhangzott, a kormány a koronavírus-járvány további terjedésének megfékezése érdekében szigorította a maszkviselési szabályokat. A pontos részletek a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelentek meg.

Ezek szerint november 2-ától, azaz hétfőtől a szórakozóhelyeken, vendéglátóhelyeken, a sportrendezvények vendéglátó részein immár nemcsak a felszolgálóknak, hanem a vendégeknek is kötelező lesz maszkot viselniük, azt csak az étkezés, italfogyasztés alatt vehetik le. A maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot úgy kell viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Már nemcsak a felszolgálóknak kell felvenniük a maszkot. Fotó: depositphotos.com
Már nemcsak a felszolgálóknak kell felvenniük a maszkot. Fotó: depositphotos.com

Aki maszkot a vendéglátó üzlet üzemeltetője, illetve a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének alkalmazottja felszólítására sem viseli, azt az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a vendéglátó üzletet elhagyja.

Ugyanakkor az olyan üzletben, amelyben kiegészítő tevékenységként vendéglátó tevékenységet is folytatnak, az ott megvásárolt étel és ital elfogyasztásának időtartama alatt nem kell a maszkot viselni.

A maszkhasználati kötelezettség megszegését sújtó szankciók a következők:

  • a) figyelmeztetés alkalmazása,
  • b) 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírság kiszabása, vagy
  • c) az üzlet, illetve a helyiség legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra való ideiglenes bezárása.

A maximum 1 milliós bírságot és a legfeljebb egyéves bezárást a kereskedelmi hatóság együtt is elrendelheti. Ez a kereskedelmi hatóság a hétfőtől hatályos  kormányrendelet szerint a jegyző mellett a rendőrség is lehet, így az is lefolytathat ellenőrzéseket és alkalmazhatja a fenti jogkövetkezményeket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!