2p

Jelentősen, 4,3 százalékról 6,2 százalékra javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – áll a szervezet Magyarországról szóló IV. cikkely szerinti konzultációt lezáró ma közzétett részletes jelentésében. Ez hajszálra megegyezik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb prognózisával. Az IMF jelentésében elismerően szól a magyar gazdaságvédelmi intézkedésekről, a támogató költségvetési politikáról, a munkahelyek megvédéséről és a beruházások ösztönzéséről.

Tavasszal került sor virtuális formában a Nemzetközi Valutaalap Alapokmányának IV. cikkelye szerinti éves konzultációjára, amelyről az IMF május elején tette közzé záróközleményét - emlékeztet a Pénzügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleménye. Ebben a washintoni székhelyű Valutaalap idénre még 4,3 százalékos GDP-növekedést valószínűsített Magyarországon. A ma kiadott jelentésben az IMF javította becslését, és 2021-re már 6,2 százalékos növekedést jelez előre. Ez megegyezik az MNB legfrissebb, a múlt héten publikált inflációs jelentésében közzétett előrejelzésével.

 Várakozásaik szerint a munkanélküliség fokozatosan visszajavul a válság előtti szintre. Fotó: IMF
Várakozásaik szerint a munkanélküliség fokozatosan visszajavul a válság előtti szintre. Fotó: IMF

A dokumentum rögzíti: a gazdasági növekedést a nettó export vezérelheti a külső kereslet javulásával. Emellett a támogató fiskális politika, a magánszféra béreinek gyors növekedése és a háztartások megtakarításai által erősödő fogyasztás is kedvezően hat majd a gazdaság teljesítményére. Az előrejelzés szerint a munkanélküliség várhatóan fokozatosan visszajavul a válság előtti szintre.

A jelentés leszögezi: a kormány gyorsan és határozottan reagált a gazdasági válságra. Az IMF szerint a költségvetési politikában egyszerre kell érvényesülnie a gazdaság támogatásának és a középtávú fenntarthatóságnak, emellett kiemelten kell kezelni a gazdaság strukturális reformját is. Mint írják: a kis- és középvállalkozások célzott támogatása és a beruházások ösztönzése hozzájárulhat e célok megvalósításához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!