2p

A katasztrófa még nagyobb lehet, mint hitték.

A törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma valószínűleg "több mint kétszeresére emelkedik az ENSZ egyik segélykoordinátora szerint. Martin Griffiths a Sky Newsnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy több tízezer további halálos áldozatra számít.

Jelen állás szerint hivatalosan 24 596 ember halálát erősítették meg a hétfőn Törökország déli részén és Szíria északnyugati részén bekövetkezett 7,8-as erősségű földrengés után, amely több utórengéssel járt.

Azt hiszem, nehéz pontosan megbecsülni, mivel be kell jutnunk a romok alá, de biztos vagyok benne, hogy az áldozatok száma a duplájára emelkedik majd, vagy még több lesz - mondta Griffiths.

Tovább dolgozik a Hunor

Nagyon nehéz körülmények között tovább dolgozik a Hunor mentőszervezet a földrengés sújtotta Törökországban, éjjel is folytatták a kutatást a túlélők után - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint csak a Hunor mentőszervezet vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben péntek este túlélőket jeleztek a keresőkutyák. Végül azonban 16 órányi munka sem vezetett eredményre, és a száloptikával és hangdetektorral történő kutatás során egyelőre csak holttesteket találtak - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!