Több mint kétszáz élelmiszeripari termékre, köztük a kávéra, marhahúsra, banánra, narancslére és paradicsomra kivetett vámjait függesztette fel péntek este Donald Trump. A lépés oka, hogy sok termék ára kiugróan drágult a vámok hatására: a kávé ára mintegy 20 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a darált marhahúsé közel 13 százalékkal, a steaké majdnem 17 százalékkal nőtt éves bázison, de 7 százalékkal drágult a banán is.
Ugyan az élelmiszerárak átlagosan csak mintegy 2,7 százalékkal emelkedtek, elsősorban a kávé és a marhahús árának nagy emelkedését igencsak rosszul élték meg az amerikai fogyasztók, ráadásul egyes termékek esetében az is felmerült, hogy kivonják azokat az amerikai piacról.
Trump az elnöki különgép fedélzetén nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte összességében
„szinte nincs infláció az Egyesült Államokban”.
Hozzátette, hogy „a kávé ára kicsit magas lett, de hamarosan majd alacsony lesz”. Azt is elmondta, a vámpolitikája sikeres, „csak most egy kicsit visszább léptünk” , és nem kell további hasonló intézkedésekre számítani.
Az elnök megismételte korábbi ígéretét, hogy 2000 dolláros „vámosztalékot” fizetne a kormánya az alacsony és közepes jövedelmi kategóriákba tartozó állampolgároknak.
