A legfrissebb Magyar Közlönyben az "extraprofit adókról szóló kormányrendeletek módosításáról" címmel jelent meg a rendelet, amely több területen is változtat a különadók szabályozásán.
A kőolajtermék előállító szereplőknek a rendelet értelmében önadózás útján kell megállapítania, bevallania és megfizetnie az adót a 2023-as és a 2024-es évekre vonatkozóan. Mivel korábban határozatlan érvényű volt a szabályozás, a változtatás alapján akár arra is lehet következtetni, hogy ez az adó 2024 után megszűnhet. A nagyjából egyedüli érintett, a Mol addig is örülhet, ugyanis a 2023-ban még 2,8 százalékos adó 2024-ben már 1 százalékra csökken.
Hozzányúltak a légitársaságokra vonatkozó adó szabályozásához is: augusztus 1-től Izraelre is a kedvezőbb, európai országokra vonatkozó szabályok lesznek érvényesek az adó kivetése tekintetében, így elméletben az izraeli járatokra szóló jegyek ára is csökkenhet a közeljövőben.
A rendeletben megjelent a gyógyszergyártók és -forgalmazók igénybe vehető kedvezményeit szabályozó módosítás is. A korábbi bejelentésnek megfelelően e cégek jelentősen kevesebbet kell fizessenek, amennyiben hazai beruházásokra, illetve kutatás-fejlesztési tevékenységre költenek bevételeikből.