6p

A BKIK-nál az elmúlt időben alapos elemzésnek vetették alá a kata adónemet, majd a közelmúltban elvégzett kutatásban közel 6000 fővárosi vállalkozót kérdeztek meg a kata tervezett módosításáról, valamint a lehetséges megoldási módszerek preferenciájáról. Az adónemmel kapcsolatos egyik legmarkánsabb anomália, hogy miközben 2013-ban a kata adómértéke nagyjából az akkori minimálbér után fizetett adóterhek 80 százalékának felelt meg, időközben a minimálbér és annak adóterhei is közel duplájára nőttek, a 6 millió forintos kata plafon szintén megduplázódott 12 millióra, de a TB terheket is tartalmazó kata adómértéke nem változott.

A BKIK kutatásából kiderül, hogy a vállalkozók közel fele el tud képzelni valamilyen adóteher-növekedést a szabályozás egyszerűségének megmaradásáért cserébe, míg nagyjából egyharmaduk a maradó adóteher mellett az adminisztráció bonyolításában látja a megoldást - olvasható a Piac & Profit oldalon.

Miközben alkalmazottként a tényleges jövedelem értéke számít a nyugdíjalapba, addig a katás nyugdíj számításánál nem a valós keresetet, hanem a fix havi adó alapján törvényileg meghatározott összeget veszik figyelembe. Ez a főállású, havi 50 ezer forint katát fizetők esetében 98 100 forint nyugdíjalapot jelent, ami 2013-ban még jól közelített az akkori minimálbérhez, de mostanra már csak a 161 000 forint 61 százalékát teszi ki. Ezt a Kormányzat a 75 ezer forintos átalányadó bevezetésével igyekezett kompenzálni.

A BKIK 7+1 pontban tett javaslatokat:

1. Állítsuk vissza a szabálykövető katások megbecsülését!

Az elmúlt időben megjelentek olyan vélemények, amelyek a katás vállalkozókat adóelkerülőként bélyegeznék meg. A BKIK határozottan visszautasítja ezt a szemléletet, hiszen pont az a feladat, hogy a katát az eredetileg megfogalmazott célok érdekében szabályosan használókat, és a katát szabálytalanul használókat minél hatékonyabban szét lehessen választani, és a hatóságok csak az adónemet szabálytalanul használókkal szemben lépjenek fel! A rendelkezésre álló adatok alapján a szabályosan katázók vannak többségben, akik megbélyegzése és büntetése társadalmilag igazságtalan, és gazdaságilag is káros.

2. Erősítsük meg az ellenőrzést!

A katás szabálytalanságok kiszűrésére a NAV kapjon plusz költségvetési forrásokat, hogy a rendelkezésére álló eszközöket – mint például az online beérkező számla forgalom elemzését – hatékonyan fel tudja használni.

3. Harmonizáljuk a katát a munkajövedelmek rendszerébe, hogy tartósan fenntartható legyen!

A kata adónemet választó vállalkozók jellemzően a saját munkaerejüket és tudásukat használják a bevétel megszerzése érdekében, miközben ehhez kevés tőke jellegű költséget használnak fel, emiatt a kata alapvetően bérjellegű jövedelem közterheit helyettesíti. Ezek között jelentős tételt jelentenek a társadalombiztosítási befizetések, miközben a katánál ez sokkal kisebb mértékű. Ez egyrészt a jóval magasabb nettó jövedelem elérhetősége révén magas motivációt kelt a jövedelmek kata adó felé terelésére jelenleg, másrészt a jövőben az alacsony társadalom biztosítási kifizetési jogok miatt komoly társadalmi feszültségek várhatók, hiszen sok katás nem végez a TB jogviszonyt kiegészítő öngondoskodó megtakarítást. Emiatt a katát célszerű közelíteni a munkaviszony TB és adókedvezmény rendszeréhez.

4. 5 millió forint bevételig maradjon a jelenlegi adóteher, a fölött vezessenek be egy 15 százalékos új adómértéket, azonban a plusz befizetésért járjon több TB jogviszony is!

Tavaly a katás vállalkozók 44 százaléka 4 millió, 52 százalékuk pedig 5 millió forint alatt számlázott. A katások több, mint felét kitevő legkisebb vállalkozókra tekintettel, a 3.  pont értelmében az adó újra szabályozásaként a kata adómértéke legyen 5 millió forint bevételig az eddigi adóteher, a fölött pedig a bevétel 15 százaléka, de főállású katásnál minimum havi 50 ezer, mellékállású katás vállalkozónál minimum havi 25 ezer forint. A havi minimum fölötti adót fizető főállású adóalanyoknak járjon vagy arányosan, vagy egy átalány értéken magasabb TB jogviszony, miközben a minimum havi 75 ezer forintot választókat továbbra is a minimálbér körülinek megfelelő TB jogviszony illesse meg! Hosszabb távra, javasolt megoldásként adódhat a lehetőség a magasabb TB jogviszony megszerzése érdekében, hogy a főállású katások választhassanak magasabb befizetési összeget. A havi minimum fölött fizető mellékállású adóalanyoknak pedig a minimum fölötti összeg lehetőség szerint számítson bele valamilyen módon a TB jogviszonyba, akár arányosan, akár átalány formában! A BKIK elképzelhetőnek tart egy olyan alternatívát is, hogy a három különböző átalányadó mértékhez, akár három eltérő százalékos adósáv tartozzon, például 12,5 százalék, 15 százalék és 17,5 százalék.

5. Járjon családi kedvezmény a főállású katásoknak is!

A személyi jövedelemadó alá tartozó munkajövedelmek esetében családi kedvezmény is igénybe vehető. A harmonizáció érdekében ennek logikáját célszerű kiterjeszteni a főállású katásokra is. A kata kedvezőbb adómértéke miatt a BKIK javaslata szerint egy gyerek után legalább havi 5 ezer, két gyermek után havi 10 ezer, 3 gyerek után pedig havi 25 ezer forint családi kedvezményt lehessen a fizetendő kata-ból levonni.

6. Zéró tolerancia a bújtatott foglalkoztatásra!

A BKIK egyetért a Kormány álláspontjával miszerint a munkaviszonyok katás vállalkozássá történő átszerződése egy társadalmilag nagyon káros folyamat, így ennek megállítására és visszaszorítására egy egyedi új szabályt célszerű hozni: két éven keresztül 40 százalékos különadó terhelje bármely szerződéses összeg esetén azt az új katás jogviszonyt, ahol az egykori munkavállaló a volt munkáltatójával vagy annak kapcsolt vállalkozásával köt vállalkozói szerződést! Így két éven keresztül ez gyakorlatilag azt jelenti, mintha továbbra is munkavállaló lenne a volt cégénél, viszont egyéb szerződései keretén belül élvezheti a kata előnyeit.

7. Kettő helyett három feltételhez legyen kötve a hétből a kata választása

Jelenleg a hét feltételből elég, ha kettőt teljesít a katás vállalkozó. Ugyanakkor a tisztességes katások minden gond nélkül meg tudnak felelni három, vagy akár négy feltételnek is.

+1.  Vonják vissza a „Lex Parragh” néven elhíresült 3 millió forintos szabályt!

A nemrég elfogadott 3 millió forint feletti, egy megrendelőtől származó bevételre kirótt 40 százalékos különadó alá jónéhány kisvállalkozó önhibáján kívül kerül, ezt rendkívül nehéz kiszűrni. Ugyanakkor a szabály kijátszható, hiszen a tapasztalatok szerint például egyes könyvelőirodák már szakosodnak, hogyan osszák szét az ügyfeleik bevételeit az általuk könyvelt cégek között. Az előző pontokban megfogalmazott javaslatok bevezetése kezeli a kata-val kapcsolatban feltárt problémákat, ezért ezt a szabályt javasolt eltörölni!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!